Himnuszügy: mi a kiemelt esemény?

Fotó:TASR
Pozsony |

A himnusztörvénnyel kapcsolatban kirobbant botrány most ott tart, hogy a jogszabály értelmezése körül folyik a vita. A jogász szerint azonban, ha életbe lép a törvény, a hatóságoknak minden joguk meglesz arra, hogy büntessenek a himnusz énekléséért.

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke, romaügyi kormánybiztos, a magyarországi azonnali.hu portálnak adott interjúban azt mondta, a törvénynek a magyar himnuszra vonatkozó része elkerülte a figyelmüket. A Híd frakciójának nagy része ugyanis megszavazta. „Egész egyszerűen nem értették, miről szavaznak” – mondta a párt parlamenti képviselőiről Ravasz. Hozzátette, annak ellenére is hiba volt megszavazni a törvényt, hogy többen állítják, valójában nincs is benne a tiltás, amely szerint akár 7000 eurós büntetéssel sújtható egyebek mellett a magyar himnusz éneklése. 

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője például már úgy gondolja, a törvény a mostani formájában semmiképpen sem tiltja a magyar himnuszt, de azt is állítja, tudta, hogy miről szavazott: „Tudtuk, miről szavazunk” – írta a közösségi oldalán. Néhány napja viszont azt mondta, az SNS a jogszabály parlamenti tárgyalásakor megvezette őket, ezért tévedésből szavaztak igennel a himnusztörvényre.

Büntetés a himnuszért

A jogszabály értelmezésére felkértük Fiala-Butora János jogászt, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Jogsegélyszolgálatának munkatársát. Szerinte a törvény nagyon rosszul megfogalmazott szöveg, amelynek nem egyértelmű a jelentése. A jogszabály ugyanis valóban teret ad a hatóságoknak a magyar himnusz elleni fellépésre.
Fiala-Butora rámutat, a törvénybe bekerült a „csak” szócska, emiatt a rendelkezés értelme megváltozott. „Mostantól a külföldi himnuszt akkor kell lejátszani, és csak akkor játszható le, ha a feltételek teljesülnek, tehát ha jelen van a külföldi delegáció”– magyarázta. A jogszabály ezzel a kiemelt eseményekre nézve megtiltja a külföldi, így a magyar himnusz éneklését és lejátszását is, hacsak nincs jelen az adott ország küldöttsége.

Mikor szabad énekelni?

„Nyitva marad a kérdés, hogy mikor, milyen eseményeken tiltott a magyar himnusz. A törvény felsorol jó pár eseményt, amire a rendelkezés vonatkozik, közte az »egyéb jelentős országos vagy helyi jelentőségű eseményt«. Ezeket a törvény nem definiálja, ezért senki sem tudja megmondani, melyek fognak idetartozni” – mondta a jogász.
A jövőben gondot okozhat, ha például egy civil szervezet március 15-i megemlékezésén eléneklik a magyar himnuszt, de hivatalos magyarországi küldöttség nem vesz részt az eseményen. Ha a himnusztörvény betartását felügyelő illetékes járási hivatal úgy értékeli, hogy március 15-e „jeles nap”, akkor a megemlékezést megtartó civil szervezetet akár 7000 euróra bírságolhatja.

Bírság a szervezeteknek

Fiala-Butora János hozzátette, ha valaki egy rendezvényen nem tartja be a törvényt, akkor csak az eseményt szervező jogi személyt bírságolhatják meg, de valójában az éneklő magányszemélyek is törvénysértést követnek el. Őket azonban nem lehet pénzbírsággal sújtani.

„A törvény nagyon rosszul megfogalmazott szöveg, aminek nem egyértelmű a jelentése. Hogy pár jogász mire jut azzal kapcsolatban, hogy mi a leghelyesebb értelmezése, nem különösebben releváns. Sokkal fontosabb, hogy a jogszabály teret ad a hatóságoknak a magyar himnusz elleni fellépésre. Ők maguk fogják értelmezni a törvényt, és úgy járnak el, ahogy helyesnek tartják. Elvileg a törvény köti őket, de pont ebben az esetben ez semmire nem elég a szöveg többértelműsége miatt” – magyarázta Fiala-Butora.

A parlament március 27-én szavazott az állami jelképekről szóló törvény SNS-es módosításáról. Ekkor fogadták el a szigorítást, melyre a 13 tagú Híd-frakcióból kilencen voksoltak igennel. A kilenc hidas közül hatan magyarok. A nyilvánosság csak egy héttel később figyelt fel a dologra. A törvény május 15-től lépne hatályba, de már május 9-én, a parlament következő ülésén újra napirendre kerülhet a jogszabály. A Híd ugyanis államfői vétót kért a jogszabályra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?