Hihetetlen, de idén már javult az állam gazdálkodása

minisztérium
Pozsony |

Az egy évvel korábbihoz képest látványosan javult az állam gazdálkodása: míg a bevételek nőttek, a kiadásokat sikerült lefaragni. Csaknem az összes adónem esetében nagyobb összeget sikerült behajtani, és már az uniós helyreállítási alap is hozzájárult az államkassza feltöltéséhez.

Az idei állami költségvetés hiánya július végére elérte az 1,289 milliárd eurót, ami azt jelenti, hogy az állam kiadásai az említett időszakban ennyivel haladták meg a bevételeit – derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb jelentéséből. Az említett összeg ugyan nagynak tűnhet, az egy évvel korábbihoz képest azonban látványos javulást sikerült elérni: az államháztartás hiánya idén nagyjából 2,4 milliárd euróval, azaz 65%-kal alacsonyabb, mint a múlt év azonos időszakában. A javulás elsősorban annak köszönhető, hogy míg a költségvetés bevételei 1,357 milliárd euróval nőttek az előző évhez képest, a kiadások 1,068 milliárd euróval alacsonyabbak voltak.

A bevételi oldalon az adóbevételek 1,438 milliárd euróval, azaz 19,3%-kal nőttek az előző évhez képest. A pozitív fejlemény szinte valamennyi adónem esetében megfigyelhető: az áfabevételek 728 millió, a társasági adóból származók 565 millió, a jövedéki adóból származók pedig 123 millió euróval nőttek. Ezzel szemben a személyi jövedelemadóból 33 millió euróval kisebb összeg folyt be, mint tavaly. Az uniós helyreállítási alapból Szlovákia ugyan idén mostanáig 21,3 millió euróra tett szert, az uniós támogatások összege azonban ennek ellenére idén 161 millió euróval csökkent az előző évhez képest, és csaknem 70 millió euróval esett vissza az osztalékadóból származó bevétel is. A pénzügyminisztérium ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az utóbbi bevételek nagy része az év második felében jelenik majd meg az államkasszában.

A kiadási oldalon az államadósság visszafizetésére idén eddig 368 millió euróval, 123%-kal nagyobb összeget fordítottak a múlt év azonos időszakához képest, Szlovákia ugyanekkor azonban 39 millió euróval többet fizetett be az uniós költségvetésbe is. A Szociális Biztosítónak ezzel szemben 500 millió euróval, vagyis 83%-kal kisebb összeget utaltak át, és az egyéb állami költségvetési kiadások is 892 millió euróval csökkentek. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?