Híd-MKP – még a nyári szünet előtt újabb forduló

Pozsony |

<p>Még a nyári szabadságolás előtt újra kezdeményezni fogja Bugár Béla, hogy  tárgyalóasztalhoz üljön az MKP és a Híd. Erről Bugár Béla, a Híd elnöke tájékoztatott az MKP-val folytatott szerdai egyeztetést követő sajtóértekezletén.</p>

Berényi a szerdai tárgyalás kapcsán úgy vélekedett: a Híd máris megszegte az előzetes megállapodást, miszerint a találkozó alelnöki szintű lesz, mert azon Bugár is megjelent. Ezért – némi késéssel – Berényi is csatlakozott az MKP küldöttségéhez. A Híd elnöke ezzel kapcsolatban közölte, az eredeti tervek szerint Bárdos Gyulának, az MKP Országos Tanácsa elnökének is jelen kellett volna lennie, mégsem volt ott. Bugár mindebből nem csinálna ügyet, ő maga fontosnak tartotta, hogy pártelnökként részese legyen az egyeztetésnek.

Bugárék felvetették, hogy az MKP is vegyen részt a kisebbségügyi kormánybiztosról a Híd és a Smer-SD közt folyó konzultációkon. Berényi ezt a lehetőséget elvetette. A Híd elnöke azt szerette volna, ha a magyar érdekképviselet közös álláspontot alakít ki a kérdésben.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?