Híd: A korrupt bírákat meg kell büntetni

Pozsony |

<p>Egyes bírák Szlovákiában büntetlenül követhetnek el bűncselekményeket, miközben arcátlanul a polgárok szemébe nevetnek &ndash; áll a Hídnak az Új Szó Online-hoz eljuttatott sajtónyilatkozatában..&nbsp;</p>

„Ezt bizonyítja a keddi eset is (november 19.), amikor az Alkotmánybíróság elutasította a  Legfelsőbb Bíróság bírója (Štefan M.) elleni eljárás megindítását. A bíró a feltételezések szerint csúszópénzt fogadott el, azaz visszaélt hivatali jogkörével. A bíró a feltételezések szerint segített egy csalónak a szabadlábra kerülésben olyan ügyben, ahol a gyanúsítottak között ismert pozsonyi ügyész is szerepelt” – áll a közleményben. A Híd párt állásfoglalása szerint ez az eset ismét azt bizonyítja, hogy a szlovák igazságszolgáltatás köreiben terjed korrupció, amely ráadásul büntetlen marad. Ez az állapot súlyosan veszélyezteti országunkban az igazságosság és a demokrácia alapelveit azzal, hogy a tisztességtelen bírákat és közszereplőket támogatja. Egyes bírók annak biztos tudatában követnek el bűncselekményeket, hogy cselekedetüknek úgysem lesznek következményei. A Híd párt ezért annak a törvényjavaslatnak a gyors elfogadását sürgeti, amely megakadályozná a bírák számára a mentelmi jogukkal való visszaélést. Bugár Béla a Híd párt elnöke ennek kapcsán megszólítja a Népi Platform – SDKÚ-DS és KDH – pártelnökeit, hogy haladéktalanul kezdeményezzék közösen az új jogszabályi háttér kialakítását.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?