Híd: 1. Bugár, 2. Simon, 3. Solymos

Pozsony |

<p>A Híd választási listájának első három helyét Bugár Béla, Simon Zsolt és Solymos László fogja elfoglalni. A listáról ma dönt az elnökség, holnap pedig a párt országos választmánya hagyja jóvá. Az ismert nevek közül senki sem búcsúzik. Az MKP jövő héten dönt listájáról.</p>

A Híd választási listáját Bugár Béla pártelnök vezeti, a második helyet Simon Zsolt földművelésügyi miniszter kapja. Ez eddig ugyanaz, mint 2010-ben. Információink szerint a változás a következő helyeken lesz: Solymos László frakcióvezető a 6. pozícióról a 3.-ra lép előre, az első szlovák pedig Rudolf Chmel lesz a 4. helyen – 2010-ben Ivan Švejna volt az első szlovák, a 3. helyen. Úgy tudjuk, korábban felmerült, Chmelt korára való tekintettel esetleg „nyugdíjaznák”, ám végül úgy döntött a párt vezetősége, hogy nem lesznek búcsúzók. „Előrehozott választások jönnek. Ha rendes ciklust zárnánk, más lenne a helyzet” – mondta egy név nélkül nyilatkozó Híd-vezető. Emiatt egy másik politikai veterán, A. Nagy László is helyet kap a listán.

Az első tízben Chmelen kívül még legalább egy szlovák jelölt kap helyet, információink szerint ez Turócszentmárton polgármestere, Andrej Hrnčiar lesz. František Šebej, az OKS korábbi tagja a 13. helyet kaphatja. Értesüléseink szerint a Híd listáján hasonló arányban lesznek szlovák jelöltek az első 30-ban, mint tavaly, csak a nevek változnak, ami részben érthető az OKS kiesése miatt. A listán már nem várható nagy mozgás. A sorrendről ma dönt az elnökség, a szombati országos választmányi ülésen várhatóan már csak a 31–150. hely leosztása alakulhat át.

Az MKP jövő hét végén dönt választási listájáról, ezekben a napokban tartják a listaállító járási konferenciákat. Információink szerint az MKP eleje jelentős mértékben átalakul 2010-hez képest. Úgy tudjuk, az MKP-nál jelenleg csak az biztos, hogy a pártelnök és az OT-elnök foglalja el az első helyeket, valamint az öt alelnök az első 30-ban lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?