Hiába várják pénzüket a friss nyugdíjasok

Pozsony |

<p>Idén január elsejével emelkedtek a nyugdíjak, de 17 ezer nyugdíjas még mindig nem a megemelt összeget kapja, holott már áprilist írunk. A friss nyugdíjasok pedig hiába lesik a postást, illetve a bankszámlájukat, nem bír megérkezni életük első nyugellátása.</p>

A késést adminisztratív okokkal magyarázza a Szociális Biztosító - a januárban életbe lépő, 6,95 százalékos nyugdíjemelést csak novemberben hagyta jóvá a parlament, és a biztosító nem győzi az átszámolást. Eddig mindig júliusban emelte az állam a nyugdíjakat, a kormány az euróbevezetést követő inflációtól tartva tette januárra a valorizálást.

„Sokkal több időre lett volna szükségünk“ - védekezik a Szociális Biztosító. Peter Višváder szóvivő állítja, a munkaidő-átszervezés és a túlórázás dacára ez az állapot még néhány hétig is eltarthat. Az is előfordulhat, hogy egyeseknek májusig kell várniuk a megemelt járadékra, vagy arra, hogy megkapják első nyugdíjukat. Az elmaradt járandóságokat visszamenőlegesen, egyszerre folyósítja a biztosító. Višváder emlékeztetett, előre figyelmeztettek, hogy a rendelkezésre álló idő nem lesz elegendő számukra.

Nem újkeletű probléma, hogy a friss nyugdíjasok csak néhány hét, vagy akár hónap elteltével kapják meg első járandóságukat. A törvénymódosításokból eredő feladatokat, a nyugdíjak átszámolását sem mindig tudja határidőre teljesíteni a biztosító. Az elmúlt öt évben már több száz millió koronát fordítottak információs rendszerének modernizálására, ám szóvivője szerint ez sem volt elég. (sán, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?