Hiába a kormány igyekezete, brutálisan elszállt a távhő ára

fűtés k

Az energiaválság drága végszámlája: a legnagyobb tétel ára két év alatt 70 százalékkal nőtt.

Amikor Eduard Heger, Igor Matovič (mindketten OĽaNO) és Karel Hirman december elején újságírók elé álltak, azt ígérték, hogy az új évtől minden háztartásban csak 15 százalékkal emelkedik a fűtés ára.

Az év végén a kormány egy kiigazítással állt elő, amely megawattóránként 20 euróról szólt. Ennek alapján az állam védőfalat épített a háztartások számára a hő árának emelkedése ellen, ám a panelházak lakóit ez nem érintette.

A gazdasági minisztérium már több mint 129 millió eurót osztott szét a távhőszolgáltatást nyújtó vállalatok között, ám nem mindegyikük igényelte a támogatást.

A szabályozó hatóság rámutatott a nem lakóépületekben, valamint ipari üzemekben tapasztalható komoly hiányosságokra. Az állami beavatkozás ellenére a hőárak a központi ellátórendszerben az elmúlt két évben 70 százalékkal emelkedtek – írta a HN portál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?