Hétvégén összeáll az MKP és a Híd listája is

<p>Hétvégén két párt, a Smeré s az SNS kivételével elkészül minden bejutásra esélyes párt választási listája. Szombaton véglegesíti a választási listát a Híd és az MKP Országos Tanácsa is. A Híd listáját Bugár Béla vezeti, az MKP-ét pedig Csáky Pál.</p>

Az MKP pontos listáját egyelőre csak Csáky Pál pártelnök ismeri. „Mi demokratikusan készítjük a listát, a jelölések januárban kezdődtek az alapszervezetek szintjén, ez alapján a járási konferenciák állítottak sorrendet – magyarázta lapunknak a pártelnök. – A lista lényegében kész, csak néhány esetben javasoljuk a járások által kijelölt sorrend módosítását, olyan személy nem lesz a listán, akit a járások nem jelöltek.” Az első harmincban ott lesz minden járás első embere, akit a járási konferencia jelölt. „Az első harmincat az országos szintű szakpolitikusokból vagy a járási konferencia más jelöltjeiből egészítjük ki” – mondta Csáky.

A Híd Országos Tanácsa szombaton ülésezik Komáromban. Listáján az első három helyen sorrendben Bugár Béla pártelnök, Simon Zsolt és Ivan Švejna alelnökök szerepelnek. A további sorrendről még hallgat Bugár. „Azt már felosztottuk, hogy a listán hány helyet kapnak egyes kerületek, járások, ezt elsősorban a megyei választások és egyes felmérések eredménye alapján tettük – mondta lapunknak. – Az elnökség a járási és a kerületi szervezetek által megállapított sorrendben helyezi el a listán a jelölteket.” Bugár szerint a párt az első harminc jelölt sorrendjét tartja a legfontosabbnak.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?