Hétmilliárd lakásokra

Pozsony. Az elkövetkező négy évben is fenn szeretnénk tartani azokat a jogi és technikai feltételeket, amelyek évi 10–14 ezer lakás építését teszik lehetővé – állítja Gyurovszky László régiófejlesztési és építésügyi miniszter. Szerinte azonban a mostani kormányprogram már nem tartalmazza, hány lakásnak kell felépülnie.

Pozsony. Az elkövetkező négy évben is fenn szeretnénk tartani azokat a jogi és technikai feltételeket, amelyek évi 10–14 ezer lakás építését teszik lehetővé – állítja Gyurovszky László régiófejlesztési és építésügyi miniszter. Szerinte azonban a mostani kormányprogram már nem tartalmazza, hány lakásnak kell felépülnie. Gyurovszky tegnap Ivan Mikloš pénzügyminiszterrel vitatta meg a jövő évi állami költségvetés építésügyre fordítandó kiadásait; erről még a mai rendkívüli kormányülésen is tárgyalnak. Az eddigi tervek szerint a tárca 2003-ra 7 milliárd koronát kapna lakásépítésre. Gyurovszky szerint ugyan több mint egymilliárd koronával kevesebbet a tavalyinál, ám nagyobb problémákra így sem számítanak. A minisztériumban tegnap udvariassági látogatást tett Eric van der Linden, az Európai Bizottság szlovákiai nagykövete is. Szerinte a régiófejlesztés kulcsfontosságú az olyan országokban, ahol hatalmas eltérések vannak az egyes térségek gazdasági erejében. Linden biztos benne, hogy Szlovákia kellőképpen felkészült az uniós támogatások fogadására. Gyurovszky ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány ugyan újabb megszorításokat tervez, a pénzügyi megszorítások azonban nem érintik azokat a területeket, amelyek összefüggnek uniós csatlakozásunkkal. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?