Hegerék azt állítják, a Smer ismét a parlamentre bízná az államfőválasztást, Fico tagad

Eduard Heger

Az Eduard Heger volt kormányfő vezette Demokraták azt állítja, hogy a választást követően a Smer megváltoztatná az államfőválasztás menetét, így azt ismételten nem az emberek, hanem a parlament választaná.

„A terv egyértelmű – hatalomra kerülni, minél több szavazatot szerzeni, hogy többségük legyen a parlamentben, és akkor Fico, Pellegrini, Danko és Uhírk, esetleg mások is, úgy módosítják majd az alkotmányt, hogy az elnököt a képviselők, és ne az emberek válasszák” – jelentette ki Juraj Šeliga, a Demokraták párt tagja. A párt szerint Ficónak azért lehetnek elnöki ambíciói, hogy biztosítsa büntethetetlenségét, illetve államfői kegyelmet adhasson.

„Nevetséges, hogy azok, akik meghiúsították az előre hozott választásról, mint a közvetlen demokrácia legmagasabb formájáról szóló népszavazást, most azzal vádolják a Smert, hogy a választás után törölné az elnök közvetlen megválasztását, és a parlamentben választaná meg azt. Ez hazugság” – állítja Fico, aki szerint a csődöt mondott kormánykoalíció egy újabb kétségbeesett támadásáról van szó.

A Hlas szintén visszautasította a vádakat, mint mondták, soha nem támogatnák azt, hogy a köztársasági elnök személyéről a parlament döntsön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?