Heger: Szeptember 30-i előrehozott választásról tárgyalunk

Eduard Heger

Szeptember 30-án lehet az előrehozott választás, a dátumot még meg kell vitatniuk a parlamenti frakcióknak – jelentette ki a volt kormánykoalíciós pártok megbeszélését követően Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő. Legközelebb vasárnap ülnek tárgyalóasztalhoz a felek. Ezután a parlamenti egyeztetések következnek – tette hozzá Heger.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője közölte, csütörtökön ül össze a mozgalom képviselői klubja. Az alkotmánymódosítást és a választási ciklus lerövidítését Šipoš technikai kérdésnek nevezte, a népszavazást nem tartja járható útnak. Az alapvető feladatnak a támogatások emberekhez való eljuttatását tekinti, azt állítja, az OĽaNO nem fél az előrehozott választástól és kész megvédeni eddigi eredményeit.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke a választási rendszer módosításának veszélyére hívta fel a figyelmet, ha a Smer, a Hlas, esetleg a Republika jut hatalomra. „Minden demokratának kutya kötelessége a választás elodázása” – mondta, de azt visszautasítja, hogy azért teszik ezt, mert attól tartanak, hogy rosszul szerepelnek a választáson. Matovič leszögezte, a demokráciát félti, és hozzátette, az OĽaNO képviselőit arról fogja győzködni, hogy ha sor kerül erre, ne szavazzanak bizalmat a hivatalnokkormánynak.

Heger hozzátette, hogy a megbízott kormány folytatja a munkát, az emberek megsegítését, a helyreállítási tervhez kötődő reformok végrehajtását. A cél, hogy elvezesse az országot az előrehozott választásig és tartsa az ország külpolitikai irányvonalát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?