Heger: Mindkét rendkívüli ülés felesleges, és csak a Smer kampányának része

heger k

Az önkormányzatokkal és a rendőrséggel kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülés is felesleges, csupán a Smer kampányának részét képezi, és csak a káoszkeltést szolgálja – jelentette ki Eduard Heger frakció nélküli képviselő, a Demokraták elnöke, miután egyik ülést sem sikerült megnyitni.

„Ez a két ülés csak még nagyobb káoszt okoz a társadalomban” – jegyezte meg. Szerinte elég, ha a Smer megtartja a sajtótájékoztatóit, nem kell még a parlamentet is bevonnia a kampányába az állam pénzén.

Heger azt állítja, megvan a pénz az önkormányzatok kompenzálására, és mihamarabb ki kellene fizetni, sajnálatosnak nevezte, hogy Ódor Lajos kormányfő halogatja ezt a lépést. A valódi problémának azt tartja, hogy a populista képviselők olyan javaslatokat fogadtattak el a parlamentben, amelyekre nincs fedezet az állami költségvetésben.

Hamran István országos rendőrfőkapitány és Ivan Šimko visszahívott belügyminiszter ügyével kapcsolatban azt mondta, Robert Fico „saját tisztára mosdatására használja fel azt”. „Fico a büntetőeljárás alatt levő jelöltek listavezetője.  Az őket fenyegető veszélyt próbálják elhárítani, eljárás folyik ellenük, és tudják, hogy volt párttársaik és egykori jelöltjeik ellenük tanúskodnak” – mondta Heger, hozzátéve, hogy a Smer botrányaival kapcsolatos káoszt akarják felhasználni a rendőrség hiteltelenítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?