Heger: Minden eddiginél jobban biztosított Szlovákia légvédelme

Eduard Heger

Szlovákia megerősítette biztonságát, az ország légvédelmét minden eddiginél jobban biztosították – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a lengyelországi rakétabecsapódás kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök szerint a lengyelországi rakétabecsapódást illetően nem szabad találgatásokba bocsátkozni, meg kell várni az eset kivizsgálását. Ennek ellenére úgy véli, bárhogy is történt, nem változtat Oroszország felelősségén, hiszen Ukrajna lerohanása nélkül a két ember halálát okozó szerencsétlenségre sem kerülhetett volna sor.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter szerint ezért számoljunk bármelyik forgatókönyvvel, Lengyelország az orosz agresszió áldozatává vált. Hozzátette, minden intézkedést megtesznek, hogy a lakosok biztonságban legyenek Szlovákia területén. „Megerősíthetem, hogy vannak megfigyelő rendszereink, amelyeket a NATO-szövetségesek telepítettek, drónokkal és hasonló eszközökkel ellenőrizzük a területet” – tette hozzá a miniszter.

Naď szerint nem zárható ki, hogy Szlovákiában is megtörténik olyasmi, ami Lengyelországban. Az embereknek óvatosnak és körültekintőnek kell lenniük. „Nálunk is fennáll hasonló incidens kockázata, és mivel szomszédos országról van szó, ez így is lesz, amíg Oroszország háborúban áll Ukrajnával” – mutatott rá Heger azzal, hogy Oroszországnak feltétlenül abba kell hagynia Ukrajna „értelmetlen támadását".

A védelmi miniszter szerint a lengyelországi rakétabecsapódás háromféleképpen történhetett. Lehetett orosz rakéta, amely véletlenül Lengyelországban csapódott be, vagy megváltozott az orosz rakéta röppályája, miután az ukránok eltalálták, vagy célpontot téveszthetett. „Mindegyik lehetőség az orosz agresszióra adott válasz” – jegyezte meg.

A lengyelek tájékoztatják NATO-szövetségeseiket a kéréseikről. Ha további védelmet kérnének, az Naď szerint jogszerű lenne. „Ha abba az irányba mutatnának a tárgyalások, hogy Ukrajna területe fölé is ki kell terjeszteni a védelmet, hogy megakadályozzuk a NATO-tagok területén túlnyúló hatásokat, az is jogos kérés lenne” – mondta. Naď kijelentette, kiállnak Lengyelország mellett, és minden lengyel javaslatot elfogadnak.

„Légterünk minden eddiginél jobban biztosított” – jelentette ki Heger. A kormányfő szerint a titkosszolgálat és a fegyveres erők is állandó készenlétben állnak.

A miniszterelnök felhívta az emberek figyelmét, gondolják meg, milyen híreket terjesztenek az interneten. Megerősítette, hogy már észleltek félretájékoztatást. „Kérjük, legyenek körültekintőek, és ellenőrizzenek minden forrást” – sürgette.

A dezinformáció terjesztésével kapcsolatban Rastislav Káčer külügyminiszter elmondta, figyelik „az egész hoax-galériát”, amely azt próbálja megkérdőjelezni, hogy Oroszország a felelős. „Ellenőrzött forrásokra támaszkodunk, és ezek alapján cselekszünk” – mondta a kormány döntéseivel kapcsolatosan.

Két ember meghalt kedden délután Lengyelországban, miután robbanás történt egy gabonaszárítóban, az ukrán határhoz közeli Przewodów faluban. A lengyel hatóságok közlése szerint a robbanást egy harci rakéta okozta. Andrzej Duda lengyel elnök úgy fogalmazott, a szakértők egyelőre nem tudják biztosan, hol készült a rakéta, és ki lőtte ki. Oroszország cáfolta, hogy orosz rakéták csapódtak be Lengyelországban, és az erről szóló híreket „szándékos provokációnak” minősítette, aminek célja az oroszok szerint a helyzet eszkalálása”. Joe Biden amerikai elnök azt mondta, nem valószínű, hogy a rakétát orosz területről lőtték ki.

(Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?