Heger megköszönte a bizalmat, Kollár nem akar még egy "cirkuszt"

Eduard Heger

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő megköszönte, hogy a parlament keddi plenáris ülésén bizalmat szavazott a kormánynak és megszavazta a kormányprogramot. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke úgy véli, nem ismétlődik meg a kormányválság. Hangsúlyozta, többé nem vesz részt ilyen „cirkuszban”.

Heger szerint a kormány prioritása továbbra is a családok támogatása, valamint kedvező feltételek kialakítása a vállalkozások és a dolgozók számára. „A megújulás és fejlődés kormánya vagyunk" - mondta. Úgy véli, jó lesz az együttműködés a koalícióban.

Kollár megjegyezte, a kormány kapott egy második esélyt. Hozzátette, fontos, hogy a pártok megvalósítsák a programjukat. „Szilárdan hiszem, és meggyőződésem, hogy ilyen válság nem fordul elő még egyszer, és hogy egyesek félreteszik az egójukat, és elsősorban a polgárokra, az emberekre, és főleg a választókra fognak figyelni, azokra, akiknek köszönhetően itt vagyunk a parlamentben. Azért küldtek ide bennünket, hogy a programunkat megvalósítsuk" - mondta.

Veronika Remišová, a Za ľudí vezetője hozzátette, ez komoly elkötelezettség, valamint újraindítás. „Komoly elkötelezettség ez, és a következő években keményen, odaadóan és becsületesen kell szolgálnunk drága hazánkat" - hangsúlyozta.

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter, volt miniszterelnök szerint most olyan miniszterelnökre van szüksége Szlovákiának, aki a remény szimbóluma lesz. „Ha miniszterelnök maradtam volna, én csak a szenvedést, a világjárványt és az embereket a szabadságuktól megfosztó embert szimbólizálnám" - fogalmazott. Hozzátete, úgy érzi, jó, ami történt, mert így lehetővé vált az újrakezdés.

Branislav Gröhling oktatási miniszter azt mondta, az SaS továbbra is józan koalíciós partner lesz. Úgy véli, a párt stabil része lesz a négyes koalíciónak. „Az esetleges nézeteltéréseket megpróbáljuk zárt ajtók mögött megvitatni" - közölte.

Juraj Šeliga, a parlament alelnöke (Za ľudí) kijelentette, mindent megtesznek, hogy a kormány kitartson a választási ciklus végéig.  „Már nem vagyok olyan idealista, mint amilyen egy évvel ezelőtt voltam” - ismerte el. Hozzátette azonban, hogy most esély van az újraindításra.

Remišová szerint minden koalíciós partner tisztában van vele, hogy most az emberek szükségleteire kell összpontosítani, nem a belső problémákkal foglalkozni. „Ha megismétlődik ez a cirkusz, a Sme rodina mozgalom ki fog állni a polgárok elé, és azt fogja mondani, hogy többé nem veszünk részt ilyesmiben" - mondta Kollár, és hozzátette, ha ez mégis megtörténne, ő előrehozott választást akarna.

„Bemutattuk Önöknek a kormányprogramot, amely a 2020-as választáson erős mandátumot kapott koalíció programjából és elveiből indul ki" - mondta a miniszterelnök a plenáris ülésen. Kijelentette, hogy számos kihívással kell szembenéznie a kormánynak, és hogy a koalíció tisztában van vele, milyen elhanyagolt állapotban örökölte az országot. Közölte, tiszteletben tartja a parlamenti demokráciát, és hozzátette, a kormány és a koalíciós képviselők egy csapatot alkotnak. „Lehetőségünk van arra, hogy Szlovákiát érett, innovatív és egészséges országgá tegyük" - mondta, hozzátéve, hogy az állam működése szempontjából fontos, hogy a kormány együttműködjön az önkormányzatokkal. Erre szeretne építeni.

Azt mondta, az ellenzéknek azt kívánja, hogy korrekt és őszinte legyen. Szerinte az természetes, ha nem támogatják a kormánykoalíció programját, de korrekt hozzáállásra van szükség. „Szlovákiának olyan politikai stílusra van szüksége, amely a lakosság javát szolgálja" - mondta. Hozzátette: örülne, ha az ellenzék is támogatná a kormány javaslatait, ha azonosulna azokkal.

144 jelenlévő képviselő közül 89-en szavaztak a kormányprogram elfogadása mellett, és szavaztak bizmat a kormánynak, 55 képviselő ellene voksolt. Legalább 76 szavazatra volt szükség a kormányprogram elfogadásához.

A plenáris ülésén mintegy 40-en - miniszterek, koalíciós és ellenzéki képviselők - szólaltak fel. A kormányprogramról szóló vita két napig tartott, a harmadik napon szavazott a plénum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?