Heger megerősítette: Szombaton tartják a koalíciós megbeszélést

Eduard Heger

Szombaton délután, a Bôrik kormányszállóban kerül sor a kormányválság megoldását célzó következő koalíciós megbeszélésre. A megbeszélést Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hívja össze – erősítette meg Ľubica Janíková, a kormányfő szóvivője.

Az SaS és a Za ľudí már megerősítette, hogy részt vesz a találkozón. Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint a találkozót úgy igazították, hogy Richard Sulík, az SaS elnöke is részt vehessen rajta, miután hazatér szabadságáról.

Az SaS és az OĽaNO továbbra is az ún. családtámogatási csomag miatt vádolja egymást. Az SaS azt közölte az állásfoglalásában, hogy a csomagot nem vétózhatta meg, és emlékeztetett, hogy Igor Matovič, az OĽaNO vezetője, nyilvánosan is ezt állította: az SaS nem vétózhatja meg a csomagot, mivel ez összhangban van a kormányprogrammal. „Az az állítás, mely szerint az SaS azért nem vétózta meg a családtámogatási csomagot, mert attól tartott, hogy a vétójukat nem fogadják el, mosolyogni való” – közölte az OĽaNO mozgalom az állásfoglalásában.

A mozgalom továbbá azt állítja, hogy az SaS-nek a koalíciós szerződés felmondásával és a kormány szétverésével összefüggő fenyegetése figyelmeztetés nélkül érkezett, és nem szóltak erről a családtámogatási csomagról szóló szavazás előtt.

Az SaS elutasította, hogy Sulík és Matovič személyes ellentétéről lenne szó. „Minden sértő megjegyzés és hazugság ellenére, amelyekre már több mint egy éve nem reagálok, és amelyeken felülemelkedtem, tavaly azt ajánlottam Matovičnak, hogy ássuk el a csatabárdot. Együttműködést ajánlottam neki, és biztosítottam őt, hogy számíthat a frakció teljes támogatására” – közölte állásfoglalásában Richard Sulík, az SaS elnöke. Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter és pártalelnök hozzátette: ahelyett, hogy Matovič elismerné a hibáit, és hagyná, hogy a négyes koalíció tovább kormányozzon, „személyes ellentétet kreál ebből, elmélyíti a kormányválságot, és képtelen távozni a székéből”.

A Bôrik kormányszállóban múlt pénteken tartott koalíciós megbeszélés nem hozott megoldást. Az OĽaNO elnöksége és parlamenti frakciója már előtte leszögezte, hogy Matovič azután is pénzügyminiszter lesz, hogy letelik az SaS ultimátuma. A liberális párt pedig megismételte, hogy ha Matovič nem távozik augusztus végéig a kormányból, akkor az SaS miniszterei mennek. A kormányfő kizárja az előrehozott választások lehetőségét, és a stabilitást szorgalmazza. Az OĽaNO és a Za ľudí a négyes koalíció megőrzésének fontosságáról beszél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?