Heger: II. Erzsébet halálával egy korszak zárul le az emberiség történetében

Eduard Heger

II. Erzsébet tisztelt és elismert uralkodó volt, az újkori monarchia szimbóluma. Távozásával az emberiség történetének egy egész korszaka zárul le. Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő jelentette ki, és egyúttal őszinte részvétet nyilvánított a királyi családnak, az Egyesült Királyság népének és a Brit Nemzetközösségnek.

Kapcsolódó cikkünk

Elhunyt II. Erzsébet királynő

Az, ahogy országát kormányozta, és a nehéz pillanatokhoz hozzáállt, akár a magán- akár a közéletben, a kormányfő szerint mindannyiunk számára inspirációként szolgálhat. „Mindig erőt és méltóságot sugárzott. Még akkor is, mikor szeretett férjét, Fülöp herceget temette. Mert II. Erzsébet nem csak királynő, de feleség és anya is volt” – jelentette ki Heger.

Emlékeztetett: II. Erzsébet fiatalon, 26 évesen lépett a trónra, és azóta minden nap fáradhatatlanul és következetesen dolgozott országáért. „70 évet töltött a nemzet szolgálatában, amelyért rendkívüli tiszteletet, csodálatot és köszönetet érdemel” – állapította meg a kormányfő.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?