Heger: Dolgozunk a polgáraink Afganisztánból való biztonságos elszállításán

eduard heger

Szlovákia bekapcsolódott a szlovákiai és az afganisztáni állampolgárok biztonságos körülmények közötti átszállításába. Ezt szerdán közölte Eduard Heger (OĽANO) kormányfő azt is hozzátéve, hogy biztonsági okokból nem árulhat el további részleteket. Mint elmondta: „zajlanak az események”. Az esetleges menekültválság kérdése ügyében várhatóan jövő héten ül össze a koalíciós tanács, mivel politikai döntések meghozataláról van szó.

„Számunkra az volt most fontos, hogy lépéseket tegyünk a biztonság érdekében, azaz hogy mentsük a lakosságot és biztonságos körülmények között elszállítsuk az embereket. Minden erőnkkel erre törekedtünk, és most is ezt tesszük” – mondta Heger a sajtótájékoztatóján. Az Afganisztánba küldött géppel kapcsolatos kérdésekre azt mondta, hogy „zajlanak az események”. A részletekről, elmondása szerint, a védelmi tárca fog tájékoztatni. „Bekapcsolódtunk a szlovák és az afgán állampolgárok biztonságos átszállítási folyamatába” – magyarázta.

Heger nem gondolja, hogy az afganisztáni helyzetért többek között a titkosszolgálat lenne felelős. A történteket meglepőnek tartja, ami számos kérdést vet fel.

A politikai beállítódásról a koalíciós partnerek fognak egyeztetni. „A nagyon gyorsan romló helyzet Afganisztánban nagy folyamatokat indít be. Jövő héten összeül a koalíciós tanács, mert minden lépés elsősorban politikai döntés” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Szlovákia felkészült-e egy esetleges menekültválságra.

Kedden (augusztus 17.) Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy továbbra is azon dolgoznak, hogy a szlovák katonai gép eljusson Kabulba, és elszállíthassa onnan a szlovák állampolgárokat.

Talibán fegyveresei vasárnap (augusztus 15.) elfoglalták az afgán fővárost, és megdöntötték az ottani kormány hatalmát, amelyet az Egyesült Államok és a NATO két évtizeden át katonailag támogatott. Asraf Gáni afgán elnök röviddel előtte elszökött az országból. Jelenleg több ezer ember próbál elmenni Kabulból. Több nyugati állam bezárta az ottani nagykövetségét, és evakuálta állampolgárait és helyi munkatársait.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?