Heger: Az ukránok értünk is harcolnak

Eduard Heger
Pozsony |

Itthon nincs ok a pánikra amiatt, hogy az orosz hadsereg már a nyugat-ukrajnai célokat is támadja, ugyanakkor szóba kerülhet, hogy a szlovák hadsereg legerősebb légvédelmi eszközét átadja Kijevnek, mondta Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök.

Heger a közmédia politikai vitaműsorában elmondta, kapcsolatban van az ukrán kormánnyal. „Nagyon elszántak, meg akarják nyerni ezt a háborút” – mondta kormányfő, és hozzátette, a keleti szomszédunknak humanitárius és katonai segítségre is szüksége van. Heger szerint az ukránok nem csak önmagukért, hanem értünk is harcolnak.  „Fontos, hogy Vlagyimir Putyint megállítsuk Ukrajnában, hogy ne tudjon továbbmenni” – jelentette ki. Rámutatott az orosz elnök az 1997 előtti állapotot szeretné visszaállítani, ami egyben azt is jelenti, hogy Putyin követelései szerint Szlovákia, Csehország és Lengyelország nem lehetne a NATO tagja. A miniszterelnök szerint az uniós országok, de Nagy-Britannia is Kijevet támogatja. Az Ukrajna feletti repüléstilalmi zóna kialakítása azonban szerinte is ahhoz vezetne, hogy a NATO-erők összecsapásba kerülnének az orosz hadsereggel.

Azzal kapcsolatban, hogy az oroszok a lengyel határtól mindössze 17 km-re lévő kiképzőpont ellen intéztek rakétatámadást, a műsorvezető azt kérdezte a miniszterelnöktől, kell-e attól tartani, hogy eltévedt orosz bombák eshetnek Szlovákia területére. „Mindenre fel kell készülnünk, de ebben a pillanatban nincs ok a pánikra” – mondta. Heger arról is beszélt, szerinte a parlament nagy többséggel támogatja majd, hogy NATO katonák jöjjenek az országba, az első egységek a következő hetekben érkezhetnek meg.

A jövő héten Szlovákiába érkezik Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. Heger ezzel kapcsolatban arról beszélt, feltételezi, az Austinnal folytatott tárgyalások témája lesz, hogy Szlovákia Ukrajnának adja-e a szovjet típusú S-300-as, nagy hatótávolságú légvédelmi és rakétaelhárító rendszerét. Hozzátette azonban, hogy addig nem adhatják ezt senkinek, amíg a szlovákiai légteret nem tudják valamilyen más rendszerrel védeni. Arra is emlékeztetett, hogy a szlovák haderő jelentős fejlesztés előtt áll, hiszen már az előző kormány megrendelte az amerikai F-16-os vadászgépeket, de új lánctalpasokat is be akarnak szerezni. Hozzátette, mihamarabb le szeretnék állítani az orosz MiG-29-es vadászgépek használatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?