Heger: Az ország megalakulásának 30. évfordulóján a demokráciát kell védeni

heger k

Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulóján a demokráciát kell megvédenünk, és meg kell teremtenünk a fejlődéséhez szükséges helyzetet – mondta Eduard Heger (OĽaNO) megbízott miniszterelnök a TASR hírügynökségnek adott interjújában. Emlékeztetett az előző kormányok ügyeire, és figyelmeztetett, hogy a Smer esetleg visszatérhet a hatalomba. Egyúttal kiemelte Szlovákia európai uniós és NATO-tagságának fontosságát.

„Most, amikor az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeljük, olyan helyzet van, amikor meg kell védenünk a demokráciát és meg kell teremtenünk a fejlődés feltételeit" – hangsúlyozta a miniszterelnök. Figyelmeztetett, hogy Robert Fico (Smer) és Peter Pellegrini (Hlas) visszatérhet, esetleg a szélsőségesekkel együtt. „Tudjuk, mi következik ebből, tapasztaltuk" - mondta, és emlékeztetett Iveta Radičová kabinetjének bukására és az azt követő évekre, amikor a Smer kormányzott.

Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása és Csehszlovákia felbomlása kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, ez egyedi dolog volt. Az ország békés szétválását – mondta – a világ számos vezető politikusa nagyra értékeli. Heger hozzátette, az önálló Szlovákia nehezebb helyzetből indult, aminek oka az ország ipara, valamint az volt, hogy Szlovákia szorosan összefonódott Csehországgal. „Dolgozni kellett a felzárkózáson, ki kellett alakítanunk azokat az intézményeket, amelyeknek addig Prágában volt a központjuk. Kemény munka volt" – fogalmazott, és hozzátette, át kellett alakítani az ipart is. Emlékeztetett a Vladimir Mečiar kormánya alatti „vadprivatizációra” is.

Megjegyezte, hogy Szlovákia majdnem lemaradt a NATO- és az EU-csatlakozásról. Hozzátette, hogy az EU-tól sok forrást kaptunk az ország újjáépítésére, de állítása szerint a korábbi Smer-kormányok olyan rendszert hoztak létre, amely révén ezeket a pénzeket részben elsikkasztották. Ezt nagy veszteségnek nevezte, de hozzátette, úgy gondolja, az uniós forrásoknak köszönhetően sikerült emelni az életszínvonalat Szlovákiában. Kiemelte az euróövezethez csatlakozás fontosságát is.

Heger hozzátette, az Ukrajna elleni orosz invázió kapcsán beigazolódott a NATO-tagság ereje. Véleménye szerint az előző kormányok elhanyagolták az ország védelmét is. Rámutatott a légtérvédelem és a szárazföldi csapatok elavult felszerelésére. „Ezért fektet a jelenlegi kormány olyan nagy hangsúlyt az új berendezések beszerzésébe" – tette hozzá. Heger hangsúlyozta, hogy NATO-tagságunknak köszönhetően partnereinkkel közösen tudtuk beszerezni Szlovákia védelmére a legmodernebb felszerelést. A kormányfő rámutatott, ha önállóan akarnánk beszerezni ezeket, évekig kellene takarékoskodnunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?