Heger: A lemondás nem megoldás

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető miniszterelnök azt ígéri, a közeljövőben bemutatja vízióját az ország jövőjét illetően.

„Demokrata vagyok. Hiszek az igazságosság, az egyenlőség, a tisztelet, a tolerancia és a béke értékeiben. Meggyőződésem azt súgja, ne adjam fel” – írja Heger a vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.

„Az igazság az, hogy még messze nem járunk az erőfeszítéseink végén. A jogállamiságért folytatott harc soha nem ér véget. Elindítottuk Szlovákia helyreállítási tervét, és még sok kihívás vár ránk, demokratákra. A csütörtöki szavazás során a demokraták elbuktak, a kritikus pillanatban nem tartottunk össze. De most nem mondhatunk le. Ha frusztráció, düh vagy csalódottság kerít hatalmába minket, veszítünk. Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy több a jó, mint a rossz közöttünk” – folytatja az ügyvezető miniszterelnök.

„Most egyikünk sem adhatja fel. Ha megtennénk, saját hitünket árulnánk el. A maffia pedig pontosan ezt szeretné. Érezhetik a győzelem ízét, de ez csak rövid ideig tart. Szlovákia megmutatta, hogy képes összefogni a kritikus pillanatokban, és megmutatni, hogy a gonosznak nincs helye ebben a társadalomban. Most egy újabb csata kezdődik hazánkért. Igen, a kormányom egy fejezete lezárult. De ez még nem a vége” – áll a bejegyzésben.

A bejegyzés zárásaként Heger azt ígéri, a közeljövőben bemutatja vízióját az ország jövőjét illetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?