Hedvig és Robert Bezák levele a tüntetőkhöz

Az igazság neve Hedvig


Az igazságról szóló történet nevet kapott – ez Zsák Malina Hedvig története, ugyanakkor a társadalmunk története is. Lehetővé tette, hogy betekintsünk bensőnk legmélyére, életünk lényegébe.

Az ember iránti tisztelet, tolerancia, az emberi méltóság védelme és az azokkal való együttérzés, akiket sérelem ért, életünk alapját kell képeznie. Az igazságosságra való aktív és folyamatos törekvés nélkül az ember élete bonyolódik, ő maga meghasonul és elhatalmasodik rajta a bánat. Ezért, ha ezeknek az értékeknek a védelméről van szó, soha nem mondhatjuk azt, hogy ráérünk. Az elvhű kiállás halaszthatatlan teendőnk, ha a segítség és a támogatás késik, megbocsáthatatlanul veszít értékéből, mert már soha nem lehet autentikusan hozzácsatolni az egyre távolodó, fájdalmas valóságoz. Ha túl sokat késlekedünk az ilyen kiállással, azt kockáztatjuk, hogy a sérelmek helyrehozhatatlanná válnak és egyre több és több embert érintenek.

Hiszen Hedvigből, a diáklányból azóta Hedvig, a feleség lett és az igazáért való küzdelme személyesen érinti a férjét is. Hedvig azóta anya lett, ezért küzdelme a gyermekei életének részévé vált, mint ahogy része szülei és minden hozzá közel álló ember életének. Itt már nincsenek kívülállók, mert az emberi sorsok összefonódnak, mára mindannyian az ő megoldatlan múltjának és fájdalmas jelenének részesei vagyunk.

Hedvignek nehéz magányában szüksége van a mi személyes támogatásunkra. Hiszen nem is elsősorban saját magát akarja megvédeni, hanem a családját, a hozzá legközelebb állókat. Ezért személyes kötelességemnek érzem, hogy önökkel együtt mellé álljak, bátorítsam őt ebben a nehéz küzdelemben. Legyen a mi közelségünk annak az alapigazságnak a kifejezése, hogy az igazságosság védelme és bármelyikünk emberi méltóságának megőrzése minden más célnál és érdeknél fontosabb.

Róbert Bezák érsek
 

„Tudom, nem vagyok egyedül”

Tisztelt szervezők és tiltakozók!

Mindannyian jól ismerik a történetemet. Csaknem nyolc éve már, hogy durván bántalmaztak, megaláztak, mégis azt kell mondanom, a megpróbáltatások közül még ez volt a legkevésbé fájó, a leginkább feldolgozható. A rendőrség ahelyett, hogy elfogta volna a támadóimat, lezárta a vizsgálatot. Pár nap múlva a belügyminiszter a miniszterelnökkel és az országos rendőrfőkapitánnyal karöltve médiahadjáratot indított ellenem, amelyben akkor hétköznapi, 23 éves diáklányként tehetetlenül vergődtem. Ügyvédem, Roman Kvasnica és Jozef Hašto pszichiáter nyújtott elsőként segítő kezet és elhitették velem, hogy nem vagyok egyedül, nem vagyok tehetetlenségre ítélt vesztes.

Sok évig kitartottam, éltetett a remény, hogy a hatóságok belátják: hibáztak, elfogják a támadóimat és én visszakapom a régi életemet. Ehelyett újabb és újabb arculcsapások jöttek, de úgy éreztem, muszáj magamban megtalálni az erőt és a bátorságot, hisz igazam van, és akinek igaza van, annak erejének is kell lennie igaza hangoztatásához.

Aztán be kellett látnom, bármekkora is bennem az igazságból fakadó erő, a szlovák rendőrség, ügyészség, hatósági szakértők alkotta gépezet fáradhatatlan és kíméletlen. Csak egy név és ügyirat vagyok, ami mögött egyikük sem látta soha az embert. Pedig Zsák Malina Hedvig ott van, az életével, a családjával, a fájdalmával.

Rá kellett jönnöm, hogy a mozgatórugó az a korlátlan hatalmi arrogancia és zsigeri gyűlölet, ami legszívesebben elpusztítana minden vele szembeszegülőt. Képtelen lettem volna végignézni, hogyan keserítik meg a gyermekeim életét, ezért úgy döntöttem, ha kell, hát hazát cserélek, de az ő gondtalan gyerekkorukat megvédem.

Magyar állampolgárként állok majd a bíróság elé. Ehhez is erőt kell gyűjtenem: vissza kell térnem Nyitrára, ahol a diploma átvétele óta nem jártam, szembesülnöm azokkal, akik megrágalmaztak, elviselnem az újabb támadásokat. Ehhez csak az adhat erőt, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy sokan támogatnak gondolatban és tettekkel is. Ezért szívből köszönöm, hogy jelenlétükkel tanúságot tesznek arról, hogy nem közömbösek az igazságtalansággal szemben. Minden szlovák és magyar résztvevőnek hálával tartozom a megerősítésért abban a hitemben, hogy ma Szlovákiában az emberi tisztesség, együttérzés nem anyanyelv- vagy nemzetiségfüggő. Köszönöm.

Zsák Malina Hedvig