Hazugságvizsgálat igazolta: Hedvig igazat mond

<p>Nyitra. Malina Hedvig 2006. november 24-én hazugságvizsgálaton vett részt az egyik legismertebb izraeli szakértőnél. Ügyvédje, Roman Kvasnica ajánlotta neki ezt a lehetőséget, és azért Izraelben, mert ott büntetőjogi felelőséggel jár a hazugságvizsgálat eredményeinek meghamisítása.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

Hedvig és ügyvédje Bécsből repült Tel Avivba, a legnagyobb titokban. Erre azért volt szükség, mert a lány ellen akkor már eljárás folyt hamis tanúzás miatt és attól tartottak, megvádolják, hogy szökni próbál.

Amikor a 2006 szeptemberi kihallgatáson ő kérte a hazugságvizsgálatot, a szlovák hatóságok megtagadták tőle. Két évvel később, 2008 nyarán az ügyvédjét egy hírhedt, a főügyészségi körökhöz közel álló vállalkozó kereste fel azzal az ajánlattal, ha Hedvig beismeri, hogy hazudott a támadással kapcsolatban, akkor ejtik az ellene emelt vádat. Miután az ügyvéd ezt visszautasította, 2008 októberében Dobroslav Trnka akkori főügyészt felajánlotta Hedvignek a poligráfos tesztet. Ő erre azt válaszolta, csak külföldön hajlandó rá, mert nem bízik a szlovák hatóságokban.

Koby Rabin, akinél abszolválta a vizsgálatot, először hitetlenkedve hallgatta a történetet. Roman Kvasnica visszaemlékezése szerint többször is rákérdezett, valóban igazolták-e az orvosok Hedvig sérüléseit. Maga a vizsgálat másfél órát tartott, az ügyvéd nem lehetett jelen.

Mint arról már írtunk az Új Szóban, Hedvignek tíz kérdésre kellett válaszolnia, ebből négy vonatkozott a nyitrai támadásra. Koby Rabin a következő négy kérdést tette fel a támadással kapcsolatban: Kitalálta a 2006. augusztus 25-i támadást? Megtámadta két férfi Nyitrán 2006. augusztus 25-én? Ön vagy valamelyik családtagja, esetleg ismerőse írta a blúzára a magyarellenes feliratot? Ön vagy valamelyik családtagja, esetleg ismerőse küldte el lakcímére az iratait? A vizsgálat végén a szakértő azt mondta, a hivatalos jelentés holnapra lesz kész, de azt azonnal kijelentheti, hogy a lány nem hazudik. Lapunk megkeresésére tegnap azt mondta, ma sincs mit hozzáfűznie a hazugságvizsgálathoz, minden úgy igaz, ahogy a jelentésében leírta. A dokumentumot mostanáig Roman Kvasnica őrizte. Néhány külföldi személyiségnek ugyan elküldte, de „amíg hisztérikusan Hedvig-ellenes volt a közhangulatban” Szlovákiában, nem látta értelmét, hogy idehaza nyilvánosságra hozza. „Ennek most érkezett el az ideje, bár nem hiszem, hogy a főügyészségre bármilyen törvényes bizonyítékhatást tudna gyakorolni” – mondta. (-bec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?