Használható ötletekkel leállítható a leszakadás

Kassa. A megyei parlament múlt heti ülése után több képviselő bírálta Kassa megye fejlesztési tervét. Többen hiányosnak és komolytalannak tartották az anyagot, melyet a megyegyűlés jóváhagyás helyett csupán tudomásul vett.

Múdra Rozália, a hivatal igazgatónője szerint nem arról van szó, hogy csupán a fejlett régiókat akarják tovább erősíteni. A fejlesztésre váró térségek központjai olyan települések lehetnek, amelyek önerőből is fejlődni tudnak, és elegendő belső erőforrásuk van ahhoz, hogy a fejlesztést kiterjesszék a mikrorégióra. Ezek a tervben úgynevezett fejlesztési pólusokként szerepelnek, amit a lapunknak nyilatkozó képviselők úgy értelmeztek, hogy a megye mostantól csak az erőseket fejlesztené. „Kezdettől fogva a belső erőforrásokon alapuló, endogén fejlesztést preferáltuk, és ott, ahol ez folyamatban van, már csak irányt szeretnénk szabni a fejlesztésnek. Az említett gócpontokon kívül eső területek másfajta hozzáállást igényelnek. Itt be kell indítani a fejlesztést” – magyarázta Múdra Rozália.

Szerinte az sem igaz, hogy a képviselők egy héttel az ülés előtt kapták kézhez a jóváhagyandó anyagot. A hivatal betartotta a törvény által megszabott tíz napos határidőt, a globális célokat tartalmazó elemzés pedig már jóval korábban megtalálható volt az interneten. „Feltételeztem, hogy a területfejlesztési bizottság tagjai átnézik ezt az anyagot. Az előkészületek nem titokban zajlottak, bármelyik képviselő véleményt mondhatott. Azt sem értem, a bizottság elnöke miért három nappal az ülés előtt hívta össze a testületet. ĺgy nem vehettük figyelembe véleményüket” – mondta Múdra, hozzátéve, hogy az anyagot a szakma elfogadja, sőt európai színvonalúnak tartja.

Az igazgatónő szerint az elmaradott területek leszakadását csak úgy lehet megállítani, ha sült galambra várás helyett az önkormányzatok használható ötletekkel állnak elő. Török Zsolt, a hivatal régiófejlesztési osztályának munkatársa elmondta, a tervezeten tíz szakember dolgozott, és mindössze három hónapjuk volt rá. „Jó jel, hogy a képviselők nem fogadták el a tervet, mert ez azt jelenti, hogy átolvasták, hibákat kerestek benne, nem csupán rábólintottak. Dolgozni fogunk rajta, és ezáltal jobb lesz. A képviselők saját választóik, szűkebb régiójuk érdekeit tartják szem előtt, ám konkrét községekre vonatkozó fejlesztéseket ez az anyag még nem tartalmaz, hiszen nem ez volt a feladata ” – mondta a terv egyik készítője. A megyei képviselők szeptember 27-én egynapos szeminárium keretében ismerkedhetnek meg behatóbban a kérdéses anyaggal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?