<p>Három hét múlva a parlament titkos szavazással új elnököt választ a közszolgálati televízió és rádió (RTVS) élére.</p>
Három esélyes jelölt a közmédia élére
Pozsony |
A kormánykoalíció a nyolc jelölt közül egyik mellett sem tette le nyíltan a voksát, értesülések szerint az elnök Václav Mika, Michal Ruttkay vagy Jaroslav Rezník lehet. Andrej Danko (SNS) és Robert Fico kormányfő egyaránt változást szeretne, úgy vélik, hogy a jelenlegi igazgató, Václav Mika alatt kiegyensúlyozatlanná váltak a tévé és a rádió hírműsorai. (A nézettségi adatok és a közvélemény-kutatások ennek ellenkezőjéről tanúskodnak.) Egyelőre kérdés, hogy a kormánykoalíciónak lesz-e közös jelöltje, hiszen a Smer sem egységes ebben. Robert Fico hónapok óta élesen bírálja az RTVS vezetését, bár a napokban feltételekkel ugyan, de Mika újraválasztását is elképzelhetőnek tartotta. Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszter viszont teljes mértékben támogatja Mika újraválasztását, többször nyíltan kiállt mellette, s nem titok, hogy barátok. Háttér-információk szerint Mika nem pályázna újra, ha eleve esélytelen lenne. Ráadásul eddigi munkájával az ellenzéki képviselők jelentős része is elégedett. Újraválasztásának esélyeit az is növelheti, hogy titkos lesz a parlamenti szavazás. Jaroslav Rezníket, a TASR hírügynökség igazgatóját, aki korábban évekig a Szlovák Rádió igazgatója volt, az SNS befutójának tartják. Rezník rádiós tevékenységét több vitatható szerződés, a hallgatottság folyamatos csökkenése és jelentős adósság felhalmozása tette emlékezetessé. Gál Gábor, a Híd parlamenti frakciójának elnöke korábban úgy fogalmazott, Rezník megválasztását a Híd nem támogatja. Sajtóértesülések alapján a Smerhez közeli Michal Ruttkay reklámszakember lehet végül a befutó, vagyis a koalíció közös jelöltje. A legátfogóbb és legambiciózusabb pályázattal Václav Mika, az RTVS jelenlegi elnöke állt elő. Pátria: 24 órás sugárzásHa újabb öt évig ő irányítaná a közmédiát, 2022-re a két meglévő tévécsatorna mellé további két hagyományos és egy online csatornát szeretne elindítani. A plusz két adó egyike gyermekprogramokat, illetve az esti műsoridőben igényesebb műsorokat, a negyedik csatorna pedig a sportközvetítések mellett publicisztikai és hírműsorokat sugározna. Az online adó a 12 és 25 év közötti korosztályt célozná meg. Mika állítja, a négy csatorna működéséhez az anyagiakon kívül már most minden adott. Elképzelése szerint a nemzetiségi Pátria rádió is 24 órában sugározhatna, bár konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem említett. Az RTVS finanszírozásán szerinte változtatni kell, háromféle módot javasol: 7 euróra emelné a koncessziós díjat, a másik lehetőség, hogy az RTVS a bruttó hazai össztermékhez viszonyított fix összeget kapna működésére, a harmadik lehetőség pedig, hogy lazítanának a jelenleg igencsak szigorú reklámsugárzás szabályain. Mika kategorikusan visszautasította azokat az állításokat is, melyek szerint az RTVS menedzserei több ezer eurós jutalmakat kapnának. Fedor Flašík a rádió és a tévé egyesítését az állami hírügynökség összevonásával folytatná, egyfajta „közszolgálati médiaházat”, egy hírközpontot hozna létre. Pályázatában egy részvénytársaság létrehozását javasolja, mely 100%-ban az állam tulajdonában lenne. Flašík szerint pontosan meg kellene határozni mit jelent a közszolgálatiság, és az RTVS hírműsorainak jobban különböznie kellene a kereskedelmi adók műsoraitól. A jelenlegi tévécsatornák számát ő háromra bővítené. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"277309","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"343","title":"Ruttkay. A kormánykoalíció favoritjának tűnik","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Michal Ruttkay hosszasan beszélt arról, hogy az RTVS-nek lépést kell tartania az internet világával, maximálisan ki kellene használnia az új technológiákat, és teret kellene adni a fiataloknak. Az RTVS arculatát és struktúráját átfogó felmérés – a nézők és a hallgatók igényei – alapján alakítaná át. Össztűz Rezníkre Jaroslav Rezník, a TASR hírügynökség igazgatója szintén három tv-csatornában gondolkodik, és nagyobb teret adna a nemzetiségeknek. A Pátria rádióval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a nemzetiségi adónak a nemzetiségek legfontosabb hírforrásává kellene fejlődnie. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"277308","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"357","title":"Rezník az állami hírügynökségtől a közmédia élére távozna","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Rezník több kellemetlen kérdést kapott a képviselőktől. Simona Petrík (független) emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi parlamenti választások előtt aránytalanul nagy teret kapott a TASR hírügynökségben az akkor parlamenten kívüli SNS. Petrík arra volt kíváncsi, hogy ezek után Rezník hogyan akarja garantálni az RTVS függetlenségét. František Šebej (Híd) szerint Rezník alkalmatlan az RTVS élére, mert irányítása alatt a Szlovák Rádió óriási adóságot halmozott fel, folyamatosan csökkent a hallgatottsága, több vitatható szerződés fűződik nevéhez, óriási jutalmakat és lelépőket osztogatott, legutóbb pedig a Sputnik orosz propagandaügynökséggel kötött szerződést. Rezník elutasította a bírálatokat. Stanislav Velitzky, Peter Abrahám és Richard Dírert követően utolsóként Zuzana Ťapáková mutatta be elképzelését, illetve ideje egy jelentős részét arra használta fel, hogy jelölttársai elképzeléseit bírálja. Ő több publicisztikai és hírműsort, illetve színvonalas sorozatokra építene. A képviselők arra is kíváncsiak voltak, hogy hogyan garantálná a külügyminisztériumnál kirobbant Evka-botrányról való pártatlan tudósítást, melyben ő is érintett volt. Nagy Ildikó Mikának szurkol Nagy Ildikó, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Tanácsának tagja szerint Václav Mika pályázata volt a legegységesebb. „Konkrét elképzelése van arról, hogy ez az intézmény hova juthatna el 2022-re, hogy emelkedjen a nézettség és a hallgatottság, és hogy a műszaki felszereltség javuljon” – mondta Nagy Ildikó, aki szerint Mika a következő ciklusban jelentősen javítana a nemzetiségi adások helyzetén. „Elengedhetetlen volt, hogy talpra állítsa a tévét, biztos vagyok benne, hogy ha folytathatja a munkát, a hangsúlyok áthelyeződnek, és a Pátria rádió is több törődést fog kapni” – zárta Nagy Ildikó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.08.
Fizetős csatornákat nézhet ingyen az ünnepek alatt
2024. 11.07.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.