Harmadszorra sikerült megnyitni a tárgyalást Ladislav Bašternák és a Bonaparte ügyében

bastern

A Pozsonyi I Városi Bíróság szenátusának szerdán már sikerült megnyitnia Ladislav Bašternák és három további vádlott tárgyalását a Bonaparte-ügyben, ez volt a harmadik próbálkozás.

A Különleges Ügyészség 2022 júniusában emelt vádat Ladislav Bašternák és még három személy ellen, akiket a Bonaparte lakópark ügyében jogosulatlan áfa-visszaigényléssel vádolnak. Az adóhivatal 913 ezer eurós kár megtérítését követeli.

„A vád szerint az épület értékét olyan mértékben emelték meg, hogy áfa-visszatérítési igényt nyújthassanak be, de a valós költségek alacsonyabbak voltak annál, mint amit a vádlottak állítanak” – jelentette ki Ján Šanta, a Legfőbb Ügyészség ügyésze. Hozzátette, ha a vádlottakat bűnösnek találja a bíróság, 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki.

Ladislav Bašternák jogi képviselője fiktívnek nevezte a vádakat, megkérdőjelezte a túlzott áfa-visszaigényléssel kapcsolatos szakértői véleményt is. „Védencem kijelentette, hogy ártatlan ebben az ügyben” – jelentette ki Peter Filip, Ladislav B. ügyvédje.

Az adóhivatal munkatársa által készített szakértői vélemény és a vádlottak előkészítési eljárás során tett vallomásainak felolvasását követően a bíróság május 23-ra napolta el a tárgyalás folytatását. Akkora több tanút idézett be a bíróság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?