Harabint dicsérték az orosz televízióban, pénzügyi támogatással jutalmaznák kijelentéseiért

A rendőrséget nem érdekli Harabin
Moszkva |

Oroszország legnézettebb televíziós csatornájának vitaműsorában megvitatták a szlovákiai oroszbarát politikusok és a média finanszírozásának lehetőségét, amely az Eduard Heger (OĽaNO) vezette „kormány megbuktatásához vezethetne”.

A műsor egyik vendége Araik Sztepanjan, az orosz Geopolitikai Problémák Akadémiájának alelnöke volt, aki arról beszélt, hogy bár Oroszországban a földgázzal szembeni gazdasági szankciók bevezetésével kapcsolatban Szlovákiát ellenséges országként emlegetik, a legtöbb szlovák pozitívan viszonyul Moszkvához.

Sztepanjan példaként hozta fel Štefan Harabint, akit szerinte sokan kedvelnek, ezért úgy gondolja, „segíteni kellene a hozzá hasonló politikusoknak, hogy megváltoztassák az oroszokkal szembeni ellenséges rendszert”.

A vendég azt javasolta, anyagilag támogassák a hasonszőrű politikusokat és sajtót Szlovákiában, mivel ezáltal csakis az „igazságot terjeszthetnék”.

Harabin Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját követően Facebook-bejegyzésben állt ki Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett. Harabin a posztban azt írta, „pont ugyanazt tenném, amit Putyin is az ukrajnai történésekkel összefüggésben”.

(refresher, tiktok)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?