Harabin: elfeledkeznek az áldozatról

Pozsony |

<p>Štefan Harabin igazságügyi miniszter szerint 1989 után megerősödött a vádlottak pozíciója, az áldozatokról pedig elfeledkeznek. "A rendszerváltás óta megerősödtek a védelem kompetenciái, miközben a károsultról elfeledkeztek" - véli a tárca HZDS által jelölt vezetője. Véleménye szerint 2006-ban több dolgot újra be kellett építeni a büntetőjogba, melynek korábbi liberalizációja káros volt.</p>

A tárcavezető szerint ezek vezettek a sorozatos obstrukciókhoz a bizalmatlansági indítványos révén. "Nyíltan meg kell mondanunk, hogy 1989 előtt nem volt arra példa, hogy a büntetőperek öt-hat évig tartottak volna" - mondta.

Az igazságügyi miniszter bírálta a rendőrség munkáját is. Szerinte a rendszerváltás óta eltelt időszakban több professzionális testületet is szétvertek a rendőrségen belül, ahonnan a rendőrök máshova mentek, így szakmai szempontból szegényebb lett a testület. Emiatt a bírók nem kellően alátámasztott anyagokat kapnak, ami nehezíti az eljárást. "Tornatanárok, teológusok, geológusok, építészmérnökök nem tudnak úgy dokumentálni egy bűncselekményt, mint egy rendőrakadémiát végzett nyomozó. És ha egy nyomozás rosszul van feldolgozva, a bíróság sem tud mit kezdeni vele" - tette hozzá. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?