Hamran István országos rendőrfőkapitány visszautasította az ellenzéki Smer vezetőjének, Robert Ficónak állításait, mely szerint a rendőrfőkapitány a bizottsági ülésen előre jelezte, hogy akciót hajtanak majd végre rendőrök, bírók és ügyészek ellen. Hamran szerint az ülésen „semmi ilyen” nem hangzott el.
Hamran: Kollár hagyta, hogy Fico megvezesse
Hamrant meglepte, hogy Boris Kollár (Sme rodina) házelnök hagyta magát megvezetni Fico által, miközben ő maga is hozzáfért volna a bizottsági ülésen elhangzott információkhoz.
A rendőrfőkapitány leszögezte, sosem tájékoztatta a nemzetbiztonsági tanácsot rendőrségi akció előkészítéséről. „Arról tájékoztattam a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy eljárást folytatunk bűnszervezet létrehozása, működtetése és támogatása ügyében, az ügyet biztonsági kockázatnak tartjuk, ezért véleményünk szerint a biztonsági tanács ülésén is el kell hangoznia ennek az információnak” – jelentette ki Hamran a sajtótájékoztatón.
Az eljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozója vezeti. „A bizonyítási eljárás, az írásos bizonyítékok és az általa végzett kihallgatások alapján a nyomozó arra jutott, megalapozott a gyanú, hogy a bűnüldöző hatóságokon belül szervezett bűnöző csoport működhet, amely törvénysértő módon beavatkozik a büntetőeljárások lefolytatásába” – magyarázta Hamran.
A biztonsági tanács ülésén elmondása szerint Hamran pontosította a Pozsonyi III. Járásbíróságon végrehajtott rendőrségi akcióval kapcsolatos valótlan információkat, és az ügy összefüggéseit a bűnszervezet elleni nyomozással.
„Folyamatban levő ügyről van szó, több információval nem szolgáltam, és ebben a pillanatban sem állnak rendelkezésemre részletesebb információk” – tette hozzá. Hamran szavait Ľubomír Daňko, a NAKA igazgatója is megerősítette. További tájékoztatást ő sem adott, mivel folyamatban levő ügyről van szó.
A rendőrfőkapitány azt tartja kulcsfontosságúnak, hogy a nyomozók szabadon végezhetik a munkájukat. „Már több határozat született, amelyek megerősítették, hogy a NAKA nyomozói nem követtek el semmilyen törvénysértést. Épp ellenkezőleg, nagyon komoly okunk van azt feltételezni, hogy a törvények betartásáért felelős személyek jártak el vagy járnak el most is oly módon, hogy célzatos szándékkal induljon büntetőeljárás egyes ügyekben, vagy fordítva, akadályozzák, hogy eljárás indulhasson egyes ügyek felderítésére” – mondta Hamran.
(TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.