Hamran: A rendőrség racionális intézkedéseket hoz a migrációval kapcsolatban

Hamran István

A rendőrség megfelelő, racionális és gazdaságos intézkedéseket foganatosít az illegális migrációval összefüggésben – hangsúlyozta Hamran István országos rendőrfőkapitány. Hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy három személyt őrizetbe vettek a menekültek közül, akik biztonsági kockázatot jelentettek, de egyelőre nem gyanúsítják őket semmivel.

 „A rendőrség állományát és eszközeit nem lehet teljesen értelmetlen módon, a politikusok kampányötletei alapján felhasználni, például az államhatárok védelmére, mivel ennek semmi értelme nem lenne, és nem is képes rá a testület” – szögezte le Hamran. Hozzátette, ahhoz, hogy végig a határ mentén járőrözzenek, több mint 110 ezer rendőrt és katonát kellene csak a zöldhatárra vezényelni. Arra is emlékeztetett, hogy egyes államok milliókat fordítottak a határ védelmének kiépítésére, de így sem tudják megakadályozni a menekültek beözönlését.

Hamran azt is kijelentette, maguk az illegális bevándorlók is megerősítették, egyetlen oka van, hogy Szlovákia felé veszik az irányt, mégpedig az itt-tartózkodási igazolás kiállítása. „Azt hiszik, ezzel az igazolással legalizálják jelenlétüket a schengeni övezetben, de ez egyáltalán nem igaz” – jelentette ki. A rendőrfőkapitány azt a kijelentést is visszautasította, hogy Roman Mikulec volt belügyminiszter több százezer ilyen nyomtatványt rendelt. Hozzátette, a minisztérium úgynevezett itt-tartózkodási kártyákat rendelt, amelyeket nem az illegális bevándorlóknak állítanak ki, hanem olyan külföldieknek, akik legálisan tartózkodnak az ország területén.

Hamran három személy őrizetbe vételét is megerősítette. „Három olyan személyről van szó, akikről létezik bejegyzés egyes adatbázisokban, például az Interpolnál, vagy a schengeni információs rendszerben. Az ilyen személyeket természetesen korlátozzuk a szabad mozgásban, ilyenkor ez a törvényes eljárás, és létezik törvényes ok a korlátozásukra” – magyarázta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?