Háború a Greenpeace ellen

Greenpeace
Pozsony |

A politikusok többsége helyteleníti a szénbányászat ellen tüntető aktivisták bebörtönzését, mások arra intik a politikai szereplőket, hogy ne véleményezzék az igazságszolgáltatás döntéseit. Az ügyben a főügyész is lépett. Tegnap pedig több ezren tüntettek Pozsonyban a 12 fogva tartott aktivista szabadon engedéséért.

 

Tegnap a főügyész, Jaromír Čižnár azonnali hatállyal kikérte a Felső-nyitrai Szénbányák aknatornyára felmászó Greenpeace-aktivisták elleni vádiratot a Trencséni Kerületi Ügyészségtől. Mindezt azért, hogy ellenőrizze a hatóságok eljárását és egy másik ügyészi hivatalnak adja az ügyet – közölte a Főügyészség szóvivője, Andrea Predajňová.

A Greenpeace Slovensko igazgatója, Ivana Kohutková kérdésünkre megerősítette, hogy az őrizetben lévő aktivistákat vasárnap az illavai börtönbe szállították át. Arról azonban, hogy milyen körülmények között tartják őket fogva, nem rendelkezik információval. Kohutková a DenníkN napilapnak adott interjújában arról beszélt, hogy információik szerint az egyik privigyei ügyész felesége a bányatársaság alkalmazottja. Az illető a társaság krízisbizottságának vezetője és a HBP Security őrző-védő cég igazgatója. Az igazgató szerint több hasonló átfedés is létezhet.

A környezetvédő szervezet felhívására a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés terén tegnap este közel ezren tüntettek a bebörtönzött aktivisták mellett. A demonstráció Facebook-eseményénél az írják: Szlovákia történelme során ez az első eset, amikor egy erőszak- és kármentes tüntetés ügyében indított eljárás során környezetvédelmi aktivistákat vesznek vizsgálati fogságba. A tüntetésen a bebörtönzött aktivisták azonnali szabadon engedését követelték.

Az aktivisták fogva tartásával kapcsolatban több politikus is reagált. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter szerint a Greenpeace-aktivisták vizsgálati fogságba helyezése azt az üzenetet közvetíti, mintha a környezetvédők és a bűnözők között nem lenne különbség. Ez pedig szerinte nagyon szerencsétlen jelzés. A köztársasági elnök, Andrej Kiska az igazságszolgáltatást kritizálta: „Nem értem a bíróság döntését, de azt sem, hogyan lehet ezeket az aktivistákat bűnözőknek titulálni. Számomra az sem világos, hogy az igazságszolgáltatás hogyan akarja ilyen döntések után visszaszerezni az emberek bizalmát” – mondta Kiska. Korábban ellenzéki és kormánypárti politikusok is helytelenítették az aktivisták elleni szigorú eljárást. Bugár Béla, a Híd elnöke például túlzónak tarja a hatóságok intézkedéseit, az igazságügyi minisztert is meglepte a döntés.

 

A Greenpeace bezáratná a bányákat

Az aktivistákkal szembeni döntés meglepte az igazságügyi minisztert. A bányák sorsa öt éven belül megpecsételődhet.

Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter szerint az igazságszolgáltatás függetlenségének és elfogulatlanságának érdekében tiszteletben kell tartani a bíróságok döntését. „Polgárként és sokéves gyakorlatú ügyvédként elmondhatom, meglepett ez a döntés” – mondta Gál. A Privigyei Járási Bíróság vasárnap 12 Greenpeace-aktivista előzetes letartóztatása mellett döntött. Az aktivisták ellen közhasznú berendezés üzemeltetésének veszélyeztetése és károsítása miatt emeltek vádat. A bíró szerint az érintettek folytathatnák ezt a tevékenységüket. A döntés ellen valamennyien fellebbeztek. Jogi képviselőik elfogultság miatt azt kérték, hogy az ügyet egy az érintett régión kívüli bíróság kapja meg.

A felső-nyitrai barnaszénbányászatot jó ideje bírálják. A rossz minőségű energiahordozó felszínre hozatala rég veszteséges, s ezt jelentős állami támogatással kompenzálnak. A szenet a nyitranováki hőerőmű vásárolja fel, elégetésével jelentősenszennyeziakörnyezetet. A bányák fenntartása mellett azzal érvelnek, hogy az üzem a régió fontos munkaadója. A Denník N információi szerint azonban egyre több külföldi bányászt foglalkoztatnak. A bányászatnak hamarosan vége, mivel Peter Žiga gazdasági miniszter bejelentette, hogy a barnaszénkitermelés állami támogatását 2023-ban megszüntetik. Dotáció nélkül valószínűleg a kitermelés is záros időn belül leáll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?