Ha felpörög a Zetor...

A Zetort 2003. decemberében rakták össze először, vagyis ekkor alakult meg az ezen a néven futó zenekar – teljes nevén a Zetor Rocka-Hill-Billy Band. A névadás azért is találó, mert a zenekar a kissé talán furcsának tűnő mezőgazdasági rockabillyt játssza.

A Zetort 2003. decemberében rakták össze először, vagyis ekkor alakult meg az ezen a néven futó zenekar – teljes nevén a Zetor Rocka-Hill-Billy Band. A névadás azért is találó, mert a zenekar a kissé talán furcsának tűnő mezőgazdasági rockabillyt játssza. Ez a kissé sajátos stílus onnan ered, hogy a fiúk saját számaikban vonzódnak a mezőgazdasághoz, témáikban ennek a kultúrának a jellemzőit éneklik meg, mintegy átemelve a paraszti témákat a zenébe, pontosabban a rockabilly műfajába.

Bemutatkozó koncertjükre tavaly március végén került sor Visegrádon a Belvárosi Kávézóban. A koncert és a közönség fergeteges volt, hiszen a jelenlévők hajnalig nem engedték le a színpadról Zetorékat. Nem csoda, hogy ezután híre ment a környéken a kitűnő bandának és szerveződött is a következő fellépés a Don Vito Pizzériában. Ebben a népszerű pizzériában már a rockabilly műfaj hazai legjobbjaival, a Mystery Gang rockabilly trió-val együtt léptek fel. Ez a koncert is maradandó traktorkeréknyomokat hagyott a közönségben, így már csak egy ötlet kellett, hogy létrejöjjön a Traktorparádé, ahol a felvonulás első traktorának a platóján játszottak délután, az esti koncerten pedig a Rockin Rock Cats együttes után zenéltek.

A zenekar három tagból áll: Szabó Gábor ének, bőgő; Kis Aladár szólógitár; Király Csaba dob, vokál. A Zetor együttes megalakulása előtt mindhárman játszottak már több zenekarban. A Zetor tagjai így vallanak magukról: „Játszottunk már szinte mindenféle zenét, de a rockabilly-ben találtuk meg önmagukat. Reméljük, hogy sokan kíváncsiak ránk, és megismerik még a zenénket, és a Zetor Rocka-Hill-Billy Band bevonul a köztudatba.”

Akit olthatatlan vágyat érez a mezőgazdasági rockabilly zene megismerésére, ki ne hagyja a lehetőséget! Most a Mystery Ganggel közösen koncerteznek, úgyhogy garantált a frenetikus hangulat! A visegrádi Don Vitóban holnap, azaz szombaton este.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?