Ha elítélnék Hedviget, Kiska elnöki kegyelemben részesítené

Pozsony |

<p>Amennyiben az ügyészség elítélné&nbsp;Žák Malina Hedviget, úgy Andrej Kiska elnöki kegyelemben részesítené őt, miután beiktatták funkciójába.</p>

Ezt a bejelentést Andrej Kiska a Markíza tévécsatornának adott exkluzív beszélgetésében tette meg csütörtökön. „Már nyolc éve kergetünk itt egy embert és nem vagyunk képesek befejezni. Az emberi méltóság megsértése ez. Már régen véget kellett volna ennek vetni.” – mondta az újonnan megválasztott államfő, Andrej Kiska.

Azt is kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét is saját maga szeretné kinevezni, mivel a következő öt évben ő lesz az, akivel együtt kell majd működnie – ez az egyik téma, amit a jelenlegi államfővel, Gašparovičcsal is meg akar beszélni.

Elutasította, hogy beiktatásával egy Mečiar-Kováč viszony ismétlődik meg – szerinte a politikai kultúra azóta már más szinten van. Várja a találkozást Robert Fico miniszterelnökkel is, ám az ellene beadott feljelentést visszavonni nem kívánja. „Meggyőződésem, hogy egy politikus sem sértegethet és gyanúsítgathat alaptalanul senkit.” – tette hozzá Kiska.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?