Ha csak a Gorilla-akta tizede igaz, akkor is baj van

<p>A Gorilla-aktában MKP-hoz kötődő személyek neve is felbukkan, még abból az időből, amikor a párt kormányon volt, és Bugár Béla volt az elnöke. Őt kérdeztük, mit gondol a Gorilla-aktáról.</p>

MÓZES SZABOLCS

Mikor találkozott először a Gorilla-aktákkal?

Most, az interneten. Ha voltak politikusok, akiknek korábban a kezébe került, elég baj, hogy nem léptek eddig.

Az SaS-esek azt mondják, már 2010 tavaszán látták az iratot, állítólag Radičová is találkozott vele, s egyre több politikus nyilatkozik hasonló szellemben. Hogyhogy önök nem hallottak róla?

Arról hallottunk, hogy volt egy lehallgatási botrány, amely a Pentát érintette. De az anyag nem volt meg.

Milyen érzése volt, amikor végigolvasta?

Érdekes, elszomorító olvasmány. Ha csak a tizede igaz, akkor is nagy baj van. És egyre inkább úgy tűnik, hogy igaz, és jóval több mint a tizede. A bíróság visszaigazolta, hogy ilyen szám alatt adtak ki engedélyt lehallgatásra, és kiderültek egyéb dolgok is. A jelenlegi kormánykoalíció érdeke az anyag mihamarabbi kivizsgálása. Jómagam is szeretném tudni, hogy a felsorolt emberek közül ki mennyiben érintett.

Az aktákban egykori MKP-s jelöltek neve is felbukkan. Egy részük különböző províziókat kapott, a közösből gazdagodtak meg az akták szerint. Ha ezen információknak csak egy része is igaz, ez önnek, az MKP akkori elnökének felelősségét is felveti.

Az én lelkiismeretem, és a hidas kollégáim lelkiismerete is tiszta. Mi nyugodtan alszunk. Egyes politikusokkal ellentétben nagyon óvatosan bánnék a kijelentésekkel. Én sem tudok mindenről. Gondolom, Farkas Iván, aki Bubeníková asszony kollégája volt a Vagyonalapnál, sem tudott róla. Vagy az aktában emlegetett Reciklációs Alapnál történtekről nem tudott Miklós László, az akkori miniszter sem. Az én nevem egyszer bukkan fel: a Transpetrol részvényeinek visszavásárlása állítólag a mi kezünkben volt. Ez nevetséges. A kormány döntött a visszavásárlásról, amihez sem a Transpetrolnak, sem az akkori MKP-nak semmi köze nem volt. A gazdasági miniszter volt megbízva azzal, hogy tárgyaljon a visszavásárlásról. Ez nem privatizáció volt, amikor az MKP jelöltje esetleg a privatizálandó cég vezetője. Én is szeretném tudni, hogy a mi általunk jelölt emberek belekeveredtek-e valamibe. Határozottan cáfolnom kell azt, ami az Új Szóban megjelent a Gorilla magyar szálával kapcsolatban. Egyetlen volt MKP-s tagja a Hídnak, akiknek nevét az aktában emlegetik: az pedig én vagyok. Abban az időben, amikor én voltam az MKP elnöke, párt perelte be a Pentát, az az MKP volt. Éppen hasonló ügyekkel kapcsolatban.

A Gorilla gazdasági ügyekben egyenlőségjelet tesz Világi Oszkár és az akkori MKP közé.

Világiról azelőtt is híresztelték, hogy az MKP pénztárosa…

…az aktákból is nagyrészt ez jön le.

Nem hiszem. A Nyugat-szlovákiai Villamosművek privatizációjával kapcsolatban például azt említik, hogy az MKP-nak lett leosztva – igen csodálkoznék, ha így lett volna. Biztos, hogy történtek olyan dolgok, amikről nem tudtunk, éppen ezért mondom, kíváncsi vagyok, hogy ki mivel, hogyan sározódott be. Még ha a mi jelöltünk volt is. Világi Oszkár annak a gazdaságpolitikai bizottságnak volt az alelnöke, amelyet Harna István vezetett. Az ő feladatuk volt, hogy ha valamilyen információra volt szükségünk, ezt megkapjuk. Világi Oszkárnak semmi köze sincs a Hídhoz. A Gorillában nagyon sok ember neve úgy szerepel, hogy más beszél róla. Amíg a bűnüldöző szervek nem derítik ki az igazságot, addig nem merném azt állítani senkiről sem, hogy sáros.

Világit szánt szándékkal nem szólították meg a Híd alapításakor?

Igen. Ez a mi döntésünk volt. Ismétlem, amíg nem zárul le az ügy kivizsgálása, senkiről sem akarom állítani, hogy így vagy úgy besározódott. Nem a politikusok dolga ilyesmit kijelenteni.

Tehát az, hogy 2009-ben nem került Világi és a többi, a Gorilla-aktában említett magyar név a Híd környékére, azért volt, mert rossz tapasztalataik voltak velük?

Nem. Úgy döntöttünk, hogy teljesen új irányvonalat fogunk követni. Pénztelenül indultunk, nekem és a pártnak is kölcsönt kellett felvennie. Úgy döntöttünk, hogy a saját elképzeléseink szerint építjük a pártot, a régiek közül senki sem fog beleszólni. Egyedül Végh Dániel az, aki korábban az MKP jelöltjeként vett részt a Nemzeti Vagyonalap munkájában, s most mi hasonló posztra jelöltük, tekintettel arra, hogy ismeri az ottani mozgásokat.

Milyen volt Világi szerepe az MKP-s jelöléseknél?

A gazdaságpolitikai tanács bizonyos posztokra javasolt jelölteket, és az MKP-elnökség döntött. Talán kétszer, háromszor fordult elő, hogy nem fogadtuk el a jelölést.

A TASR hírügynökségnek a múlt héten azt nyilatkozta, azért kellett létrehozni ezt a tanácsot, mert nem voltak kellő információik…

Nem. A tanács azért jött létre, mert ezeket az embereket össze kellett fogni, rendszeresen találkoztak. A gazdaságpolitikai tanácsnak két feladata volt: jelölési javaslatokat tenni és gazdasági információkkal ellátni az elnökséget.

Azt nyilatkozta, nem mindig rendelkeztek információkkal.

Tapasztalatlanok voltunk. Először 1998-ban kerültünk kormányba. Rengeteg posztot kellett betölteni. Jelöltjeink nagy része természetesen nem került korábban ilyen pozíciók közelébe, tehát őket is rá kellett vezetni arra, hogy ha döntenek valamiről, akkor jó, ha az anyagot konzultálják.

Világi Oszkár tudott megfelelő jelölteket találni?

Világi egy volt a gazdaságpolitikai tanács tagjai közül. Volt olyan, aki nem hozott egy jelöltet sem, volt, aki többet is. Jelöltjeink többsége megállta a helyét. Hogy ki mennyi jelöltet hozott, nem tudom, nem ez volt a fontos, úgyis az országos elnökség hagyta jóvá a jelölésüket.

A Gorilla szerint az egyes pártok jelöltjei és gazdasági háttéremberei sok százmilliós lenyúlásokat hajtottak végre, beleértve az MKP jelöltjeit is. Ha ez igaz, ennek kétféle olvasata lehet. A pénzek vagy az MKP-hoz vándoroltak, vagy a gazdasági háttéremberekhez.

Nem tudom, ebből mi igaz. Akkoriban elég keményen kezdtük ellenőrizni a pártok finanszírozását. Akkor vettük meg azt az épületet, ami később az MKP székháza lett. Én sem tudom, mennyi pénzt öltünk bele. Ha lett volna ilyen pénzünk, akkor valószínűleg másképp és máshogy csináltunk volna a pártszékházat. Nem éreztem azt, hogy ilyen-olyan pénzek folynak be a pártba – pedig én voltam a pártelnök.

Kizárja az első verziót. Ezek szerint a pénzek a jelölteknél, háttérembereknél maradtak – ha hiteles a Gorilla-akta. Ez a verzió sem vet jó fényt az akkori MKP-vezetésre, mert azt jelenti, hogy az önök háta mögött a párt jelöltjei és az őket futtató emberek százmilliókat nyúlhattak le.

Már ha ez igaz. Ugyanis különbséget kell tenni: az egyik csoport embere bent volt a teremben és lehallgatták, a másik csapatról pedig csak beszéltek. Azt kell megnézni, van-e alapja mindennek. Itt van például a Transpetrol-ügy. Abba, akármennyire is bele akart volna folyni az MKP, Malchárek nem engedte volna, mert ő kapta a kormánymegbízást a tárgyalások lefolytatására. Éppen ezért nagyon fontos, és szeretném tudni, voltak-e olyanok, akik kihasználták a párt nyújtotta lehetőséget arra, hogy saját magukra gondoljanak. Ezért fontos megtudni, hogy az aktából mennyi igaz. Ezt annak ellenére mondom, hogy azok közül az emberek közül egyetlen egy sem tartozik a Híd holdudvarához.

Visszatérve Világira. Úgy tudjuk, az önök viszonya 2007 után megromlott. Miért?

2006 után romlott meg. Pont azért, mert különböző információk érkeztek arról, ki mindenkivel tárgyal. A párton belül akkor már felbukkantak vádaskodások Világival kapcsolatban. 2006-ban, amikor koalíciós tárgyalásokat folytattunk a Smerrel, az egyik elnökségi ülésen rá kellett kérdeznem egy mendemondára, hogy a hátunk mögött állítólag valakik tárgyalnak és kemény feltételeket próbálnak a Smer asztalára tenni azzal kapcsolatban, hogy mi mindent akarhat az MKP. Nem igazolódott vissza, de tény, hogy beszélték. Akkor is, azelőtt is elmondtam, ilyen dolgokba senki sem szólhat bele. A Híd alapításakor ezek közül az emberek közül senkit sem szólítottunk meg.

Milyen a viszonya most a Gorillában említett volt MKP-s jelöltekkel? Világival, Czucz Istvánnal, Miroslav Wöllnerrel?

Wöllnerhez azelőtt sem volt közöm. Világival azóta, hogy megalapítottuk a Hidat, kétszer volt alkalmam találkozni. Czucz azelőtt is utcabeli barátom volt, most is az. Végh Dánielt említik, ő a vagyonalapnál képviseli a pártot annak ellenére, hogy nem tagja a Hídnak. Vele kapcsolatban két olyan dolgot tudok felhozni, amikor a Penta érdekei ellenében lépett fel, ezért is kellett őt a Gorilla szerint leszavazni.

Tény, hogy a Gorilla szerint Végh a Penta érdekeivel ellentétesen szavazott. Ugyanakkor azt írták, Világi „rabszolgája” volt.

Ez butaság. Ha én azt állítom, hogy ön pénzért hajlandó megmásítani egy interjút, akkor ez igaz? Jól tudom, hogyan születnek bizonyos titkosszolgálati anyagok. Az egy dolog, hogy valaki valamit hall, a másik, hogy azt hogyan színezi ki, mit tesz hozzá. Ilyesmi az is, hogy Világi „rabszolgája”. Nem hiszem, mert Végh és Világi útjai elváltak. Ha a rabszolgája lett volna, akkor most is ott dolgozna Világi valamelyik cégénél.

Ezt a Penta főnöke mondja Véghről. Haščák és Malchárek, az akkori gazdasági miniszter, akiknek beszélgetését lehallgatták, nagyon is tisztában voltak az erőviszonyokkal. Tudták, hogy a vagyonalapnál ki kinek az embere.

Világi hivatkozhatott arra valamilyen tárgyaláson, hogy Végh mit fog tenni, de Végh nem Világit, hanem a pártot képviselte a vagyonalapnál. Addig nem vagyunk hajlandók visszahívni őt, amíg az a meggyőződésünk, hogy pont azért emlegetik őt és kötik össze Világival, hogy ártsanak neki. A napokban három ember lemondott, ők voltak azok, akiknek úgy kellett szavazniuk, ahogy a Penta akarta, leszavazva Végh Dánielt.

Sulík szerint Dzurindának és Miklošnak távoznia kellene a politikából. Ön szerint?

Nyolc héttel vagyunk a választások előtt. Nem szeretném kommentálni más politikusok kijelentéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?