Gyűlölködő nagyüzem az interneten

Pozsony |

<p>Hazaárulással való vádaskodás, golyó, kötél, Charlie Hebdo. Az utóbbi időben elszabadultak az indulatok az interneten a szlovákiai magyar internethasználók körében, és nem csak a menekültekkel kapcsolatos bejegyzések alatt. Az uszító, a közösség elleni izgatás fogalmát kimerítő bejegyzéseket nem egyszer ismert emberek vagy a gyerekeinket oktató tanárok írják.</p>

A komáromi gimnázium földrajztanára szeptember 7-i posztjában azokat a magyarországi liberális értelmiségieket fenyegette meg, akik nyílt levében kérték Angela Merkel német kancellárt a Magyarországra érkező menekültek befogadására. Fehér István az erről szóló cikket belinkelve írta: „Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy tudjuk – HAZAÁRULÁSÉRT MINDENÜTT KÖTÉL, JOBB ESETBEN GOLYÓ JÁR! Remélem, ezek a cionista férgek ki fogják érdemelni!” (Az idézet szöveghű, ahogyan megjelent a Facebookon – a szerk megj.). Valószínűleg nem tűnt fel neki, hogy a civilizált Európában már egy ideje semmiért sem szabnak ki halálbüntetést, így nyílt levél írásáért sem. A levél írói egyébként egyebek mellett azért kérték erre Angela Merkelt, mert szerintük Magyarország jelenlegi politikai körülményei között „a magyar államtól sem tisztességes menedékkérelmi eljárás, sem sikeres integrációs folyamat nem várható el”. A levelet 42 értelmiségi írta alá, tanárok, színészek, egyetemi tanárok, írók, közéleti személyiségek. Fehér szerint ő nem bűnös Fehér nem tartja bűnnek eredeti bejegyzését, legalábbis ez derül ki egy későbbi, szeptember 11-i bejegyzéséből, amelyben azokat a honlapokat hibáztatja, amelyek hírt adtak uszító kommentárjáról. Az aláírók kivégzésére való felszólítást véleménynek tartja, legalábbis újabb bejegyzése szerint: „Ugyanis, akik kirekesztők, akik nem bírják elviselni, ha más vélemény is létezik, nos ezek vagytok ti, fiúk, tetszik, vagy sem! Ezek vagytok ti, sunyi Anonymus-utánzatok…” – üzeni azoknak, akik tájékoztattak a „véleményéről”. Írásbeli megrovás A komáromi Selye János Gimnáziumban írásbeli megrovást kapott Fehér. „Számomra felfoghatatlan, hogy valaki ilyen stílusban nyilatkozzon – mondta lapunknak Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója. – Tartottunk egy tantestületi gyűlést, ahol egy emberként elítéltük ezt a bejegyzést. Fehér István írásbeli figyelmeztetést kapott, mert a munkahelyi fegyelem durva megsértéseként értékeltem bejegyzését, még akkor is, ha ezt nem iskolaidő alatt tette. Neki akkor is tanárként kell viselkednie.”Andruskó szigorúbb büntetést nem tart indokoltnak, habár azt elismerte, hogy a tanár a tanórákon sem titkolja nézeteit. „Az igaz, hogy az órákon elmondja véleményét, de hogy valakit sértegetne, azt hivatalosan nem tapasztaltuk. Felszólítottuk, hogy véleményét úgy mondja el, hogy azzal ne sértsen senkit – mondta Andruskó. – Az írásbeli figyelmeztetés azt jelenti, hogy ha 6 hónapon belül kap még egyet, akkor megszűnhet a munkaviszonya.” Draxler nem lép közbe Az oktatási minisztérium nem avatkozik be konkrét iskolai ügyekbe. „Ezt a munkaadó szintjén kell megoldani, a pedagógus saját személyes véleményét álláspontját magánemberként mondta el a szociális hálón. Ha a cselekedetét a bűnüldöző szervek is közösség elleni izgatásnak találják, akkor az igazgatónak kell lépnie, meg kell szüntetnie a munkaviszonyt alkalmazottjával” – tájékoztatta lapunkat Beáta Dupaľová Ksenzsighová, az oktatási minisztérium szóvivője. Juraj Draxler oktatási miniszter szerint ugyan „a tárca figyelni fogja a politikai szélsőségek megnyilvánulásait” a menekültválsággal kapcsolatban, de erre a konkrét megnyilvánulásra nem reagált. Charlie Hebdo Fehér megnyilvánulása nem számít ritkaságnak. Augusztus végén Könözsi László kívánta lapunk szerkesztőségének kiirtását, mert szerinte „Az ÚjSzó veszélyes a magyar nemzetre, nemzeti kisebbségünkre; nincs nagyobb pusztító erő Felvidéken mint ők – írta bejegyzésében. – Ha nem lehet ezzel mit kezdeni, akkor csak drukkolni lehet, hogy valamilyen hazafias csoport rendez ott végre egy Charlie Hebdó-t.” Könözsi az idei januári párizsi történésekre utalt, amikor terroristák lelőtték a Charlie Hebdo szatirikus hetilap tíz munkatársát. Könözsi az MKP Érsekújvári Járási Elnökségének tagja. Berényi József pártelnök szerint ez nem a párt véleménye. Sajtóhírek alapján azonban azt nem kérte tőle, hogy lépjen ki a pártból, mert „mindenki hibázhat néha”. Berényi állítja, hogy bejegyzését nyilvánosan megbánta. Könözsi Facebook-oldalán sem a bejegyzés, sem a „nyilvános megbánás” nem található. Kiadónk Könözsi ellen büntetőfeljelentést tett, mivel úgy véljük, a bejegyzés a büntető törvénykönyv szerint kimeríti a felbujtás fogalmát. A Denník N-nek Könözsi azt nyilatkozta, hogy nem gondolta komolyan bejegyzését. A gyilkossággal való fenyegetés nem számít nagy ritkaságnak a Facebookon, politikusok ezt gyakran tapasztalják. Legutóbb megkapta Bugár Béla (Híd) is, aki a szeptember eleji, pozsonyi, a menekültek melletti tüntetésen vett részt. Lapunk beszámolója alatt jelent meg a „golyót mindbe belaba is” (szöveghű idézet – a szerk. megj.) bejegyzés, akinek a szerzője feltehetően szintén csak „viccelt”. Az ilyen bejegyzések a büntetőjogra tartoznak, véli Šarlota Pufflerová, a Polgár, Demokrácia és Felelősség nevű civil szervezet vezetője. „A kijelentésekből világos számomra, hogy kimerítik a gyűlöletkeltés tételét” – mondta lapunknak Pufflerová.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?