A pedagógusok szövetsége visszavonta a díjat az antiszemita tanártól

Fehér István 2015-ben azzal került be az országos sajtóba, hogy „kötelet és golyót” emlegetve kívánta egyes személyek halálát (Fotó: a bátorkeszi Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola közösségi oldala)

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöksége hétfő esti közleményében elismerte, hibát követtek el, ezért a Fehér Istvánnak odaítélt életpálya díjat visszavonja.

„A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége az élén Fekete Irén elnökkel nyilvánosan elismeri, sajnálatosan hibás döntést hozott 2023. április 9-én, mikor Fehér Istvánnak SZMPSZ Életpálya díjat ítélt meg” – fogalmaz a közleményében a szervezet. Belátják, hogy a díj odaítélésekor nem voltak elég körültekintőek, nem vizsgálták Fehér közéleti tevékenységét, illetve annak hátterét, csak „szakmai eredményeit” értékelték. A szervezet eddigi nyilatkozataiban pont arra hivatkozott, hogy csak a szakmai teljesítményt vették figyelembe.

„Embertársait érintő sértő kijelentéseitől, véleményétől, melynek nyilvánosan hangot adott, egyértelműen elhatárolódunk, úgy véljük, senki, de főként egy pedagógus különösképpen nem engedheti meg magának, hogy a demokrácia és az emberi méltóság alapelveit saját tevékenységével vagy nyilatkozataival megsértse. Emiatt Fehér Istvántól az Életpálya díjat nyilvánosan visszavonjuk” – jelenti ki a pedagógusok szervezete.

„Mindazoktól, akiket a díjazott személye sért és a díjazás ténye érint, bocsánatot kérünk, nem állt szándékunkban szembe fordulni mindazokkal az értékekkel, melyek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének több mint három évtizedes tevékenységét jellemezték, s melyhez eddigi munkánkkal valamennyien hozzájárultunk” – fogalmaznak.

A közleményben arról is írnak, a jövőben a díjra jelöltek szakmai eredményei mellett alaposan megvizsgálják pedagógusi és emberi, erkölcsi értékrendjüket. Az SZMPSZ nem kíván az ügyben többet nyilatkozni.

Holokauszttagadó tanár

Ahogy arról beszámoltunk, Fehér István, a bátorkeszi Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója életműdíjat kapott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől (SZMPSZ). Mindezt annak ellenére, hogy Fehér 2015-ben azzal került be az országos sajtóba, hogy „kötelet és golyót” emlegetve kívánta egyes személyek halálát, illetve nyíltan antiszemita kijelentéseket tett. Az izraelita közösség tagjait nyilvánosan „zsidráknak”, a menekülteket támogató személyeket „cionista férgeknek”, a holokausztot „holokamunak” nevezte. Ez utóbbi a náci népirtás tagadására utal. A Facebook-bejegyzésében „izrühelként” utalt Izraelre, a balkáni útvonalon érkező menekültekről dezinformációt terjesztett, szélsőjobboldali honlapokról osztott meg tartalmakat és a „fehér faj tisztaságának” gondolatát népszerűsítette. De szimpatizált a Betyársereg nevű szélsőséges szervezettel, amelyet a magyarországi rendőrség is biztonsági fenyegetésként tart számon. Fehér a kérdéses Facebook-bejegyzéseket a Pátria rádió műsorában is felvállalta. A műsorban megkérdezett jogászok szerint ezek a kijelentések akár súlyos bűncselekménynek is minősülhetnek.

(mr, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?