Gyökérről nevelni a jót

Vékony, karcsú könyvecske az Anyanyelvünk virágai, mely még 2000-ben jelent meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum gondozásában. A kötet szerzőjével, Vankó Teréziával három évig a Soproni Pedagógiai Főiskola hallgatója voltam. Azt hiszem, nem csak kettőnkre, a többi évfolyamtársunkra is nagy hatással volt Zilahi Józsefné főiskolai oktató, aki irodalom szakos lévén nagyon megszerettette velünk a gyermekirodalmat, s mindnyájunk előtt példaképként állt. Zilahi Józsefné számtalan óvodai szakkönyv szerzőjeként is ismert, s bennünket is ő indított el a gyermekirodalom birodalmába. Általa új szakmai irányvonalat sajátítottunk el, mely a kevésbé kötött, családias, gyermekközpontú szemléletet képviseli, melynek a középpontjában a játék és a mese áll.

Vankó Terézia óvónő több mint harminc éve dolgozik a pedagógiai pályán, ízig-vérig óvónő, pedagógiai körökben elismert szakember. Nem kis feladatot vállalt azzal, hogy az Anyanyelvünk virágai című, 44 oldalas szakkönyvet összeállította: a neveléssel kapcsolatos szólásokat, közmondásokat gyűjtötte egy csokorba úgy, hogy egyben értelmezi is jelentésüket. „Gyermeknek lenni csodálatos dolog. Egy olyan birodalom, amelyben jártunk már, melybe későbbi életünkben mindig visszavágyunk, de soha többé nem térhetünk vissza. Ekkor szerezzük meg életre szóló tapasztalatainkat, melyek egész felnőtt létünket meghatározzák” — írja könyve előszavában.

Mielőtt néhány szemelvénnyel ízelítőt adnék a könyvből, lássunk kettőt a fejezetcímekhez kapcsolt idézetekből! A Nyelvünk virágai, a szólások című alatt a szerző Krúdy Gyulát idézi: „A magyar nép aranypénzei (…) úgy forognak a nép szójárásában, mint a ritka, értékes tallérok a hetivásáros aprópénz között.” A „Közmondás nem hazug szólás” című fejezet pedig az alábbi Kosztolányi-sorokkal kezdődik: „A nemzeti nyelvben, mely bensőséges árnyalataival és szólásaival nemzedékről nemzedékre öröklődött (…), kifejeződött a tömegek egyénisége és a tömegek halhatatlansága.”

A neveléssel kapcsolatos általános szólások közül említsünk csak kettőt: „Jó nevelés — legjobb szokás.” „Nem kell azt a fát rázni, aki magától is hull.”, de mivel a nevelés legfontosabb színtere a család, ebből a közegből bőven sorolhatók a példák:

„Könnyebb gyökérről nevelni a jót, mint ágról.” Azaz jobb az eredmény, ha a nevelés már a szülői házban elkezdődik, mint ha csak később fognak hozzá. Vagy: „Cirógatással is lehet ártani.” Azaz a gyermek a túlzott kényeztetésnek kárát vallhatja. Sok szólás kötődik az édesanyához: „Amilyen az anyja, olyan a lánya.” (Vagy ugyanez másként: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.”), de már kevésbé ismert a hasonló, az édesapával kapcsolatos: „Amilyen az apja, olyan a fia.” vagy a mindkét szülőre vonatkoztathatók, az ismertebb „Az alma nem esik messze a fájától.” és egy a kevésbé ismertek közül: „Apja tűz, anyja puskapor, fia csupa láng.”

ülön fejezetbe kerültek a meg nem tartott ígéreteket, azaz a szülő és a gyermek közti bizalmi viszonyt szemléltető szólások, a veréssel, testi fenyítéssel, fenyegetéssel, figyelmeztetéssel kapcsolatosak s persze az idejétmúlt szólások is. Vankó Terézia egyebek közt ez utóbbiak közé sorolja a következőket: „Magyar ember evés közben nem beszél.”, „Gyermeknek hallgass a neve!”, vagy: „Kés, villa, olló kisgyerek kezébe nem való!” — melynek tarthatatlanságát egy másik szólással támasztja alá: „Legjobb iskola a tapasztalás.”

A nyelvi játékokként hasznosítható szólásokon és szóláshasonlatokon kívül a könyv példákat sorol fel az óvodai nevelés során alkalmazhatókra. Kisebb balesetkor mondhatjuk: „Sírás, nevetés! Hónap lesz a temetés.” Ha megüti magát a gyermek: „Nyúlháj, daruháj, majd meggyógyul, ha nem fáj.” Túlérzékeny, kényeskedő gyermeknek mondhatjuk: „Nagy a feje, búsuljon a ló!”

Mindezek csak kiragadott példák. Az egész könyvet kell, érdemes elolvasni. Vásárolják meg ezt a könyvet, csekély 50 koronába kerül. Óvónőknek, pedagógusoknak, nevelőknek ajánlom, de ott a helye minden szülő könyvespolcán is.

Méry Júlia