Gyimesivel tárgyal az MKP-platform

forrogyim

A Szövetség MKP-platformjának képviselői Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselővel egyeztettek a választási együttműködésről, a további tárgyalásokra jövő héten kerül sor – tájékoztatta lapunkat pénteken Magdeme Klára, a párt szóvivője. 

A tárgyaláson Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Berényi József, az MKP-platform elnöke  és Bárdos Gyula, a Szövetség elnökségének tagja vett részt. Az MKP-platform politikusai az OĽaNO színeiben politizáló Gyimesivel a szeptember 30-i parlamenti választáson való együttműködésről egyeztettek. A felek megvitatták a platformok szerepét a szövetségi jelöltlista összeállításánál, illetve „megállapították, hogy közös a céljuk abban, hogy a magyarság és Dél-Szlovákia a lehető legerősebb képviselettel rendelkezzen a parlamenti választások után”.  

A nyilatkozat szerint az együttműködést illetően maradtak még nyitott kérdések, ezért az egyeztetések jövő héten folytatódnak. A tárgyalások részleteiről a megbeszélések lezárta után ígértek tájékoztatást.  

Megszólítottuk a Szövetség tárgyaláson résztvevő képviselőit, de nem kívánták a közleményben nyilvánosságra hozott információt kommentálni. Még azt sem árulták el, hol, melyik településen zajlott az egyeztetés. A tárgyalást eredetileg péntekre harangozták be Dunaszerdahelyre, azt azonban nem erősítették meg, mikor és hol került sor a találkozóra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?