Gyimesi lehet a Szövetség egyik alelnöke

Gyimesi György (balra) és Forró Krisztián (jobbra) – Somogyi Tibor felvétele
Pozsony |

Belépett a Szövetség pártba Gyimesi György, korábbi OĽaNO-s parlamenti képviselő. Szombaton pedig valószínűleg már alelnökké is választják.

Először Forró Krisztián pártelnök, majd maga Gyimesi jelentette be a közösségi oldalán, hogy a korábbi képviselő a Szövetség tagja lett. A párt szombaton Paton tartja a közgyűlését, itt minden bizonnyal a Szövetség egyik alelnökévé választják őt. A volt képviselő a Facebook-bejegyzésében azt írja, csak azzal a feltétellel vállalta a tisztséget, hogy a párt korábbi hibáit kijavítják. „Egy valóban alulról épitkező párt portfólióját vagyok kész vezetni” – írja és hozzáteszi, a formációnak nem szabad félreállítania bizonyos személyeket. Egyben azt ígéri, továbbra is kritikus marad, ami szerinte „rossz hír” egyes személyeknek, akik a magyar közösségért is dolgozhatnának. Gyimesi a Szövetségen belüli MKP-platformba lépett be, de a szombati kongresszuson várhatóan eltörlik a platformrendszert. A párt alelnökeinek számát egyről kettőre növelik. Ahogy arról beszámoltunk a másik alelnöki tisztséget Orosz Örs töltheti majd be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?