Gyimesi György ismét Mečiarral tárgyal

Pozsony. Értesüléseink szerint Vladimír Mečiar a megyei és várhatóan a parlamenti választásokra is közös lista felállítását javasolja a Gyimesi György vezette Magyar Szocialisták Pártjának (MSZP).

Pozsony. Értesüléseink szerint Vladimír Mečiar a megyei és várhatóan a parlamenti választásokra is közös lista felállítását javasolja a Gyimesi György vezette Magyar Szocialisták Pártjának (MSZP). Az MSZP – az ugyancsak Gyimesi vezette Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért jogutódja – kezdeményezésére a múlt héten Pozsonyban tárgyalt Gyimsei a HZDS elnökével.

„Mečiar részéről elhangzott olyan javaslat, hogy közös listán indítsunk jelölteket. Az ajánlatot további megbeszélések tárgyává teszem” – nyilatkozta lapunknak Gyimesi. Elmondta, az MSZP-vezetés a megyei koalíciók megkötését teljesen a területi pártszervek hatáskörébe utalta, s mivel elnökként nem bírálhatja fölül a vezetőség döntését, az ajánlatra nem válaszolhatott érdemben. „Ha úgy döntenek a régiók, a HZDS-szel együtt akarnak indulni, nem lesz ellenvetésem” – fűzte hozzá. Ez közös lista felállítását jelentené az MSZP nevének feltüntetésével, vagyis nem arról van szó, hogy a HZDS listájára MSZP-s jelölteket is felvesznek. Arról még nem tárgyaltak, hogy milyen aránykulcs alapján állíthatna jelölteket az MSZP. „Csak javaslat hangzott el, hogy ha a közös listán akarunk szerepelni, adjuk át jelöltjeink névsorát” – fogalmazott Gyimesi. Ezt október közepéig kellene megtenni, az MSZP vezetői és a HZDS dél-szlovákiai regionális vezetői ekkor tárgyalnak majd Mečiar jelenlétében. „Lehetőségként felvetődött, hogy a HZDS készülő kormányprogramjába az MSZP észrevételeit is próbáljuk közösen beépíteni” – árulta el Gyimesi.

Szó volt a státustörvényről is. „Mečiar úr kijelentette, a státustörvény alkalmazásával Szlovákia területén egyetért, üdvözli azt, és megvalósítását a maga részéről a jövőben sem kívánja gátolni” – nyilatkozta az MSZP vezetője. Kérdésünkre megerősítette: „A törvény minden részével egyetért. Külön rákérdeztem a magyar iskolák támogatásának ügyére, azt mondta, ezt természetesnek tartja”.

Gyimesi közlése szerint Mečiar leszögezte, a HZDS kormányra kerülve nem térne vissza az alternatív oktatás tervéhez, azzal állítólag sose értett egyet, és a „szöveg átgépelésekor csempészték az előző kabinet programjába”. Közbevetésünkre, Mečiarék mégsem állították le az alternatív oktatás bevezetését célzó intézkedéseket, Gyimesi ezt felelte: „Rákérdeztem erre, s azt válaszolta, csendes megállapodást kötött az SNS vezetőivel, hogy nem valósítják meg az alternatív oktatást. Az SNS hangoztatta, mert a programjában volt, de megállapodtak, hogy nem valósítják meg”. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?