Gyanús szerződések a neten

Pozsony |

<p>Több mint ötven gyanús szerződésre érkezett tipp az állampolgároktól a Fair-play Szövetség által meghirdetett versenybe. A központi szerződés-nyilvántartási honlapon az emberek a vártnál jóval több gyanús szerződést találtak, ami a Fair-play szerint azt igazolja, hogy a szerződések minőségét semmilyen hivatalos szerv vagy intézmény nem ellenőrzi, csupán feltöltik a dokumentumokat az internetre.</p>

A gyanús szerződések ranglistáján első helyre került a pozsonyi Műszaki Egyetem (STÚ) szerződése a Prima Invest céggel, amelyet az elektrotechnikai és informatikai kar épületének takarítására kötöttek. A megrendelés értéke túllépte az egymillió eurót. Az egyetem ugyan nyilvánosságra hozta a szerződést a központi szerződés-nyilvántartási honlapon, de a dokumentum kulcsfontosságú mellékleteit, tehát hogy pontosan miért fizetnek és mennyit, már nem töltötték fel az oldalra. „A szerződésből nem volt egyértelmű, hogy miért kapja a cég a pénzt. Csak a padló felmosásáért, vagy a porszívózásáért is? Esetleg csak virágok öntözéséért? A törvény szerint csak azok a szerződések lépnek hatályba, melyeket nyilvánosságra hoztak. Ezért kérdéses, hogy egy ilyen szerződés, amelyből hiányoznak a legfontosabb információk, érvényes-e, vagy sem” – mondta Pavol Lacko, a Fair-play munkatársa.

Az STÚ szóvivője, Andrea Hajdúchová nem sokkal a szövetség kritikája után sajnálatosnak nevezte a mulasztást. „Erről a hibáról nem tudtunk. A hiányzó mellékletek már megtalálhatók a világhálón” – mondta tegnap a szóvivő azzal, hogy a dokumentumokat egy olyan alkalmazott töltötte fel hiányosan az internetre, aki már nem dolgozik az egyetemen. A korábbi takarítócéggel azért bontották fel a szerződést, mert munkájukkal a tanárok és a diákok sem voltak elégedettek. Az új szerződéssel ráadásul 48 hónap alatt 73 500 eurót takarítanak meg. „Ez a példa is igazolja, hogy az embereket érdekli, hogyan gazdálkodnak az iskolák, intézmények a közpénzekkel, és egyre többen tudatosítják, hogy a közvélemény nyomására sok mindent meg lehet változtatni” – mondta Zuzana Wienk, a szövetség elnöke. Az az állampolgár, aki a szóban forgó szerződésre figyelmeztette a Fair-playt, neve elhallgatását kérte, a szövetség által meghirdetett verseny győzteseként 300 eurós jutalmat kapott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?