Gröhling: Uniós támogatást kapnak az ukrán tanulók után az iskolák

gröhling k

Az iskolák szeptemberben pénzügyi támogatást kapnak az Ukrajnából érkező tanulók után – jelentette be Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.

A tárcavezető elmondta, ez több mint tízmillió eurós kiadást jelent majd az államnak, amelyet uniós forrásokból fognak folyósítani.

A pénzt a következő tanévben az alapján osztják szét az iskolák között, hogy hány ukrán menekült gyermeket oktattak – egy tanulóra 200 euró jut havonta.

Gröhling kiemelte, az iskolák márciusig visszamenőleg kapják meg az összeget, míg az új tanévtől kezdődően negyedévente folyósítják majd a juttatást.

Az uniós forrásokból történő finanszírozás egészen 2023 decemberéig garantálva van. Az oktatási miniszter szerint az összeget segédeszközökre, különböző jutalmakra, illetve iskolai felszerelésekre lehet fordítani.

Májusban a tárca több mint tízezer ukrán tanulót regisztrált az oktatási intézményekben, júniusban pedig közel kilencezret. A diákok egynegyede a pozsonyi régióban tanult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?