Gröhling fokozatosan nyitná meg újra az iskolákat

Branislav Gröhling

Az oktatási intézményeket fokozatosan nyitnák meg. Az újranyitás első lépésben az óvodákat, az alapiskolák alsó tagozatait és az ötödik osztályt érintené. Ezt követően döntenének arról, hogy a többi diákot is visszaengedik-e az iskolapadokba. Minderről Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter számolt be egy közösségi hálón közzétett videóban.

„Mindenki iskolába akar menni, óriási igény van az újranyitásra. Előbb azonban biztosítanunk kell a szükséges feltételeket, mert az első helyen a biztonságunk és az egészségünk védelme áll” – közölte a miniszter, hozzátéve: nagyon valószínű, hogy nem a megszokott módon fog folytatódni a tanítás.

A miniszter szerint minden esetlegesen felmerülő problémáról konzultálni fognak az epidemiológusokkal, valamint az érintettekkel is, vagyis az iskolaigazgatókkal, pedagógusokkal. Meg kell például szabni, hogy a pedagógusok milyen kor felett nem taníthatnak. Beszélni kell arról is, hány diák lehet majd egy csoportban.

„Foglalkoznunk kell az étkezdék, napközik kérdésével, vagy például azzal, hogyan léphetnének be a szülők az iskolákba. Rengeteg apró probléma merülhet fel, de biztosan meg fogunk birkózni ezekkel, és találunk valamilyen megoldást” – fűzte hozzá a tárcavezető.

Gröhling kiemelte: az iskolák újranyitása óriási felelősség, hiszen az oktatási rendszerhez egymillió diák és több mint százezer tanár tartozik. A miniszter örülne, ha a tanítás júniusban legalább részben újraindulhatna.

 Az oktatási miniszter szerdán találkozott Juraj Droba pozsonyi (Bratislava) megyefőnökkel és több középiskolai tanárral is. A találkozót követően a megyefőnök a közösségi halón arról számolt be: nem kizárt, hogy júniusban visszaülhetnek az iskolapadokba az alsó tagozatos tanulók és az ötödikesek. „A tanítás önkéntes alapon, szórakoztató formában zajlana, hogy a kicsik ne felejtsék el az osztálytársaikat és a tanítóikat. Az is felmerült, hogy június utolsó két hetében a középiskolások is visszatérnének az iskolákba, hogy pontosan milyen formában, arról még egyeztetni fogunk” – tette hozzá Droba.

Az iskolák március óta tartanak zárva. A hagyományos iskolai tanítást távoktatás váltotta fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?