Gröhling: Az iskolák újranyitásáról felelősen kell dönteni

Branislav Gröhling

Tudatában vagyok a fiatalok és a pedagógusok iránti felelősségemnek, jelentette ki kedden Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a koronaválság miatt bezárt iskolák esetleges újranyitásával kapcsolatban a TASR hírügynökségnek nyilatkozva.

Hozzátette: egy ilyen döntést csak a szükséges egyeztetések és előkészületek után lehet meghozni.

„Azt akarom, hogy ha valamit kijelentünk, akkor az tényleg érvényes legyen. Óriási a felelősségem, hiszen az oktatási rendszerhez egymillió fiatal és több mint százezer tanár tartozik, akik minden egyes nyilatkozatomra reagálnak”

– jegyezte meg a miniszter. Hozzáfűzte: felelősségteljesen akar eljárni, és tartózkodni akar az érzelmektől túlfűtött, felkészületlenséget sugalló kijelentésektől. Tudatosítja, hogy emberek óriási tömegére gyakorol hatást.

A miniszter megerősítette, hogy hétfőn (május 4.) is tárgyalt az epidemiológusok csapatával az iskolanyitás lehetőségéről. Egyelőre érvényben maradnak az eddigi intézkedések és a távoktatás. Az iskolákat az óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisában nyitnák meg újra. Szerdán (május 6.) egyszerre lép életbe a 2. és a 3. fázis.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfőn kijelentette: az iskolák és óvodák fokozatos újranyitásának kérdéséről külön fognak tárgyalni, és több lehetőséget is meg fognak vitatni. Hozzátette: több paramétert figyelembe fognak venni, miközben folyamatosan nyomon követik az aktuális helyzet alakulását is az új típusú koronavírus okozta világjárvánnyal összefüggésben.

Az iskolák március óta tartanak zárva. A hagyományos iskolai tanítást távoktatás váltotta fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?