Grendel: A védelmi bizottság ülésének nyilvánosnak kellene lennie

Grendel Gábor
Pozsony |

Grendel Gábor (OĽaNO) parlamenti képviselő szerint a parlamenti védelmi bizottság csütörtöki (augusztus 9.) ülésének nyilvánosnak kellene lennie. Szerinte a nyilvánosságnak a saját szemével kellene látnia, ahogy Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter magyarázni fogja a lépéseit az elrabolt vietnámi állampolgár ügyével kapcsolatban.

„Négy hónappal ezelőtt, mikor az emberrablási ügy előkerült, a parlament védelmi bizottságának minden ellenzéki tagja konstruktívan és korrekten viselkedett. Elfogadtuk, hogy a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány kihallgatása ne legyen nyilvános. Ma úgy tűnik, hogy ez hiba volt” – állítja Grendel, aki tagja ennek a bizottságnak. Szerinte nincs ok arra, hogy a csütörtöki ülés zárt ajtók mögött folyjon.
     

„A bizottság elnökét ezért mindjárt arra fogom kérni, hogy a tárgyalás legyen nyilvános. Ha elutasítja, akkor ezt ügyrendi javaslatként terjesztem elő, hogy a bizottság minden jelenlévő tagja szavazhasson róla” – folytatta Grendel. 
     

Anton Hrnko (SNS), a bizottság elnöke erre úgy reagált, hogy ha az ellenzéki képviselők fontos információkhoz akarnak jutni, akkor a tárgyalásnak a nyilvánosság és a sajtó nélkül kell zajlania. „De ha »színházat« akarnak, akkor az lehet nyilvános” – jegyezte meg azzal, hogy igazodik a bizottság tagjainak a többségi döntéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?