Greenpeace: kevésbé környezetbarát koalíció

Pozsony |

<p>Leginkáb koalíciós képviselők "tettek keresztbe" a környezetvédőknek az utóbbi négy évben - derül ki a Greenpeace telefonos közvélemény-kutatásától. Harminchét ökoszervezet 60 aktivistájától azt kérták, sorolják fel a zöld érdekeket leginkább sértő és segítő politikusokat.</p>

Az első helyre Tibor Lebocký (Smer-SD) került, aki vadászszövetség elnöke, második Ján Slabý, az SNS agrárminisztériumi államtitkára. A harmadik hely a smeres Peter Pelegrinié, ő terjesztette be a csallóközi kőolajvezeték építését célzó javaslatot. Ján Slota is bekerült az első ötbe - Juraj Rizman, a Greenpeace szlovákiai igazgatója szerint vélhetőleg a sokáig az SNS felügyelete alá tartozó környezetvédelmi minisztérium ténykedése miatt.

A felmérés szerint Pavol Frešo (SDKÚ-DS), Pozsony megye elnöke a leginkább környezetbarát parlamenti képviselő: elsősorban a csallóközi kőolajvezetés elleni tiltakozásával és a kvótaügyben kifejtett képviselői munkájával vívta ki az elismerést. Őt pártbéli kolléganője, Jarmila Tkáčová követi, aki a válaszadók szerint az uránbányászat elleni küzdelemben jeleskedett. A további sorrend:  3. Miklós László (MKP), 4. Simon Zsolt (Híd) és Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS), 5. Marta Košútová (Smer-SD).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?