Gorillás képet tett a parlament bejáratára Matovič

Pozsony |

<p>Gorilla, feje felett banánnal - ez van azon a képen, amit a parlament bejárati ajtajára ragasztott pénteken Igor Matovič. Az ábrázolás az állami címert idézi.</p>

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek elnöke szerint Daniel Lipšic belügyminiszternek a Gorilla-akták hiteles voltáról szóló csütörtöki bejelentése után a korrumpált politikusoknak többé nincs joguk a hivatalos állami jelkép mögé bújniuk. "Ezért megrajzoltuk az övékét, és ide felerősítettük, élvezzék" - jegyezte meg Matovič.

A pártelnök szerint egyes politikusok 23 éve lopják szét az országot, és Szlovákia nem azt érdemli, hogy ilyen emberek vezessék. "A kettős kereszt mögé bújnak, az államjelvényünk mögé bújnak, úgy tesznek, mintha állami szerv lennének, ám valójában tolvajok" - mondta a pártelnök.

Elismeri, nem minden politikus ilyen, de aki nem lop, az is tartja a száját, és semmit se tesz a lopás ellen. Matovičék ajándékokat küldenek az egyes pártok vezetőségeinek.

A bejáratra kifüggesztett képet a parlament alkalmazottai már eltávolították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?