Gondot jelent a diétás étkezés az iskolákban

Pozsony |

<p>Egyre több gyerek szenved olyan betegségben, amely miatt különleges diétára szorul, és problémát jelent számára az iskolai étkeztetés. Nem mindegyik konyha vállalja a diétás ételek elkészítését &ndash; egyrészt drágább, másrészt pluszmunkát is jelent.</p>

„A lányomnál kétéves korában lisztérzékenységet állapítottak meg. Az ebédet két évig gond nélkül otthonról hordtuk az óvodába, ott csak megmelegítették. Aztán hirtelen azt mondták, ezentúl egy füzetbe pontosan le kell írom, milyen alapanyagokat használtam, s ők aláírják, hogy átvették” – részletezte Zdenka, egy pozsonyi édesanya. Renáta B. családjával a fővároshoz közeli Csölléről (Rovinka) származik, ám gyermekei a fővárosban tanulnak. „Az én fiam is lisztérzékenységben szenved, az ebédet otthon főzzük előző nap – magyarázta lapunknak Renáta. – Korán reggel indulunk, úgyhogy az ebéd órákon keresztül az ételhordóban van, csak az első tanítási óra után lehet leadni a konyhában, addig az osztályban van.” Péter lánya a pozsonyi Pifflova utcai óvodába jár, ahol külön osztályt létesítettek a különleges diétára szoruló gyerekeknek. „Igaz, hogy kb. 40 centtel drágább az egész napi étel, de mivel a lányunk lisztérzékeny, egyébként sem olcsó a megfelelő alapanyagok beszerzése, és legalább nem kell otthonról hordani” – mesélte lapunknak. Diétás étel a menzánAz egészségügyi minisztérium rendelete szerint az üzemeltetőknek biztosítaniuk kell, hogy az iskolai étkezdékbe kintről ne vihessenek be ételt – ez alól azok képeznek kivételt, akiknek szakorvos rendel el valamilyen diétát. Hana Janechová, a Közegészségügyi Hivatal munkatársa szerint ilyen esetben a szülő megállapodhat az étkezde vezetőivel, hogy vagy megmelegítik az otthon elkészített ételt, vagy meg is főzik. Az oktatási törvény értelmében ugyanis – ha erre a létesítménynek lehetősége, a szülők részéről pedig igény van – a menza is kínálhat diétás ételeket. Egyre több oktatási intézmény mellett működő étkezde nyújt ilyen szolgáltatást, ugyanakkor sok konyha pénzhiány miatt nem vállalja a feladatot. Az ebédet egy bizonyos összegből kell kigazdálkodni, s az étlapot nehéz úgy összeállítani, hogy olcsó legyen, és az egészséges, esetleg diétás táplálkozás elveinek is megfeleljen. Felét az állam fizetiAz oktatási tárca megszabja egy-egy ebéd költségét és a támogatás összegét. A nyersanyagot a szülők fedezik, az állam pedig a rezsiköltséget (a szakácsok bérét, az energia árát stb.), de az egyes intézmények ez utóbbi kiadásokhoz is kérhetnek némi hozzájárulást a szülőktől. Az adagok, s ebből kifolyólag a költségek is korcsoportonként, évfolyamonként változnak. Az óvodások napi étkeztetési költségeihez (tízórai+ebéd+uzsonna) az állam 1,05–1,34 euróval járul hozzá. Az iskolában az állam 1 ebédet 0,88–1,22 euróval támogat – a konkrét összeg évfolyamonként változik. A szülőknek is megközelítőleg napi 1 eurót számláznak. A diétás ételek elkészítése többe kerül, és az állam is némileg magasabb dotációt ad e célra. Az óvodások diétás étrendjét napi 1,26–1,61 euróval, az alapiskolásokét napi 1,06–1,46 euróval támogatja a szaktárca. A szülőnek is kb. 1,50–1,60 euróba kerül a gyermek diétás étele. Nem mindig a pénzhiány a gond, sok étkezde azért nem vállalja a diétás ételeket, mert ez pluszmunkát jelent, nincs rá kapacitásuk. A menzák dolgát könnyítendő a szakminisztérium regionális oktatásüggyel foglalkozó részlege sok diétás recepttel is kiegészítette azt a recepttárat, melyet az iskolai étkezdék számára dolgoztak ki. „Diétapénzt” kérhetnekA szociális ügyi hivatal tájékoztatása szerint azok, akiknek orvosuk speciális diétát ír elő, étkezési támogatásért folyamodhatnak. Funkciózavaruk szerint 3 csoportba sorolhatóak – az első csoportba tartozók legfeljebb havi 36,12 eurós támogatásra számíthatnak (ide tartoznak pl. a táplálékallergiások: a lisztérzékenyek, a tejcukorérzékenyek); a második csoportba tartozóknak havi 18,06 euró jár (többek között ide tartoznak a cukorbetegek); a harmadik csoportba tartozók havonta legtöbb 10,84 eurót igényelhetnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?