Gondoskodás Szlovákiáról

A szlovák politika szempontjából kulcsmomentum ez. Eddig ugyanis az történt, hogy amikor az MKP-nak egy politikusa szóban – és a szó kötelez, mivel hoszszú idő után is ellenőrizhető – a maga magyar olvasójához fordult, azon nyomban különböző értelmezések és dezinformációk születtek (a szlovákok körében – a szerk. megj.) arról, hogy valójában mit is mondott.

Bugár Béla testestül-lelkestül politikus. Keresztény politikusként – és más nem tudott, mert nem is akart lenni – csupán 1989 novemberét követően volt módja színre lépnie. ĺgy hát a kérdezőnek adott válaszai kifejezetten egy politikus válaszai. Ez azonban nem jelenti föltétlenül azt, hogy ezek a válaszok taktikusak is, bár a taktikázás is a politikus eszköztárába tartozik.

Bugár Béla a maga feleleteiben személyes, elfogult, nemegyszer szenvedélyes, ami egyértelműen emberi dimenziójában mutatja fel személyiségét, és nem csupán a bevezető részben, ahol gyermekkoráról, Pozsonyról és Somorjáról, a neveltetéséről, az egyszerű szülőkről és az egyszerű emberekkel való kapcsolatairól beszél.

Ilyennek mutatkozik akkor is, amikor a lelkiismeretről mint az egyéni szabadság alapkövetelményéről beszél – miközben a lelkiismeret az ő szótárában a felelősségtudat szinonimája: mert lelkiismeret nélkül nincs felelősségtudat, ugyanúgy, mint ahogy felelősségtudat nélkül sincs lelkiismeret.

Szintúgy személyes ott is, ahol a saját hitéről beszél, amelynek alapja „az intim, valóságos és intenzív átélés”, „az elfogadás és a szolidaritás”, amelyből ökumenizmusa táplálkozik.

És ugyanilyen bizalmas hangnemben beszél és ír Bugár Béla a maga természetes és mélyen gyökerező magyar nemzeti identitásáról, amely ugyanakkor szorosan kapcsolódik korábban csehszlovák, ma pedig szlovák állampolgárságához. A nemzeti és az állampolgári szemléletnek ezt az összefonódását vélem Bugár egész nézetrendszere kulcsának. Ez ugyanis – ellentétben a nemzeti vagy az állampolgári elv abszolutizációjával – nem ideológiai konstrukció, és a szlovák, a magyar, a csehszlovák és a történelmi Magyarország időszakának valóságos tapasztalataiból indul ki.

Úgy vélem, a Bugár Béla által feltett alapvető kérdés körülbelül így hangzik: lehetséges-e megelégedetten élni egy olyan térségben, amelyet történelmileg folytonosan az erőszakos behatolás, illetve számos etnikum, nemzet, vallás és kultúra néha békés, máskor konfliktusokkal terhes együttélése jellemez?

Bugár Béla válasza egyszerű – és ugyanakkor összetett. Azt mondja, lehetséges, ha a különböző csoportok elismerik és tisztelik egymást. Egyszerű azért, mert nagy általánosságban majdnem mindenki egyetértene ezzel. És ugyanakkor azért bonyolult, mert ha rávetítjük a konkrét történelmi tapasztalatokra, a kölcsönös tisztelet és egymás elfogadása – tekintettel a számos konfliktusra – igencsak ritka jelenségnek tűnik.

Bugár Béla az MKP politikusa, és az ember ezért automatikusan azt feltételezi, hogy a legnagyobb figyelmet a kisebbségi kérdésnek szenteli. És ez valóban így is van: a beszélgetés lényeges részét a magyarkérdés tárgyalása és a szlovákok, illetve a szlovák politikai elit magyarokhoz való viszonyulásának kérdése alkotja.

Én azonban szeretnék most a bevált sémán igazítani. Úgy vélem ugyanis, hogy Bugár Béla politikusként elsősorban gazda, és a gazdaság, amelyen gazdálkodik, Szlovákia. Felteszi a kérdést, milyen módon lehet ennek a földdarabnak, ennek az országnak, ennek az államnak, ennek a mi Szlovákiánknak oly módon gondját viselni, hogy ne gazosodjon el, hanem gyarapodjon. Ennek az alapállásnak az alapja a Benedek-rendiek bölcs jelmondata, amelyet Bugár nyugodtan a címerébe írhatna: fegyelmezettség, erkölcs és szorgalom.

Történelmi tapasztalat ez, és a legtöbbet Grendel Lajos tudná erről mondani. Az ő művei ugyanis a térségünkbe való múltbéli romboló betörésekről szólnak, amely térség mindig az európai civilizációhoz tartozott, de ugyanakkor minden délről, északról, keletről és nyugatról induló pusztítás sújtotta.

Kíséreljük meg a jó gazdának ezt a magatartását a politika nyelvére átültetni. Bugár Béla hisz a reformokban, mert nem csupán politikai szlogenként látja ezeket, hanem elsősorban az emberi élet jobbá tételére alkalmas reális eszközökként. Utálja a maffiózóságot, mert az zsaroláson és gyilkoláson alapszik, és savként szétmarja a társadalmat. Nem szenvedheti a hatalmat eszközként használó politikát, mert az korrumpál, és tönkreteszi a kölcsönös lojalitásra épülő partneri és szövetségesi kapcsolatok termőtalaját.

Ezért hát Mikuláš Dzurindához intézett felhívását, amelyben lemondásra szólítja fel, nem tekintem a politikai taktika részének, hanem a Szlovákiáról való gondoskodás gesztusának, hogy a hatalomgyakorlás elfogadhatatlan módja ne destruálja az ország reformpotenciálját.

Bugár Bélával ellentétben viszont azt gondolom, hogy a politikai partnerekkel szembeni tiszteletlenségen alapuló hatalomgyakorlás már 1998-as hatalomba kerülésétől jellemző Mikuláš Dzurindára. Míg azonban az első ciklusban folyamatosan meghátrált az SDL (Demokratikus Baloldal Pártja) előtt, és a végső határokig elment közeli partnereivel szemben, a 2002-es választásokat követően úgy gondolja, senki előtt nem kell meghátrálnia, így aztán igyekszik sarokba szorítani politikai partnereit, akikben már csak konkurenseket lát.

Bugár Béla igyekszik gondoskodni arról, hogy Szlovákia ne váljon az egymástól elszakadó régiók országává, egyfajta kétsebességű állammá. És ez már nem csak kisebbségi – és egyáltalán nem csupán magyar kérdés. Elég, ha a megemlítjük itt a romákat.

Bugár Béla nem hisz az európai szuperállamban, mert tudatosítja, hogy a 18., a 19. és a 20. század Európája – ellentétben az Amerikai Egyesült Államokkal – különálló államokban és nem egységes egészként fejlődött. A megoldást Európa regionalizációjában látja, ám én e tekintetben szkeptikus vagyok. Úgy vélem, a közös Európa csupán az államok és régiók Európája lehet, mert ez következik a történelmi fejlődésből.

Bugár Béla nem hisz azokban az európai látomásokban, amelyek az Egyesült Államokkal való versengést vetítik előre. Hisz viszont az euroatlanti szövetségben, mert csak az képes megfelelni a kor kihívásaira, felvenni a harcot az erőszakkal és a terrorizmussal, amely a maga alattomos természete miatt különösen viszszataszító Bugár Béla számára.

Ezekben nyilvánul meg Bugár Béla egész Szlovákiáról való gondoskodása, ami nem csupán a magyar, a szlovák politikusoknak sem természetes tulajdonsága.

Mindehhez azonban Bugár mindig hozzáteszi a maga „ha”-ját. Ebben a tekintetben természetesen a magyar kisebbség politikusa. Ez a „ha” nála egészen világos alakot ölt: mindez csak abban az esetben lesz lehetséges, ha partneri kapcsolat jön létre a szlovák többség és a kisebbségek között, és nem csak a szlovákok és a magyar nemzeti kisebbség között, noha Szlovákiában éppen ennek a viszonynak a milyensége a kulcskérdés.

Nem akarok itt ezzel kapcsolatban belebonyolódni annak a kérdésnek a boncolgatásába, hogy nemzeti vagy nemzetiségi kisebbségről van-e szó. A szlovák nyelvben a nemzet és a nemzetiség kifejezés is használatos. A „szlovák nemzetiség”-et akkor használjuk, amikor az etnikai hovatartozásról beszélünk, a „szlovák nemzet”-et pedig akkor, amikor a politikai identitásról. Ennek a mintájára lehetne használni a nemzeti és a nemzetiségi kisebbség fogalmakat is, de nem szeretném a nyelvi és a politikai korrektséget összemosni – és azt is tudom, mit ért Bugár Béla a nemzeti kisebbség fogalom alatt: a magyar nemzethez és a szlovák államhoz való tartozást és a szlovák állampolgárságot. Ugyanúgy, mint ő, én is tényként kezelem, hogy a kisebbségi jogok sohasem csupán individuálisak, hanem kollektívak is, hiszen nem csak az egyéni, hanem a csoportidentitást is érintik.

Én is azt hiszem, hogy a kisebbségi jogokat alkotmánytörvényben lenne szükséges rögzíteni, hogy a meglévő kedvezményeket semelyik következő kormány ne tudja önkényesen eltörölni. Végeredményben ez az állam racionalitásához és stabilitásához tartozik.

Vele együtt szintén úgy gondolom, hogy a Szlovák Köztársaság alkotmányában rögzíteni kell az állampolgári elvet, minden tisztelettel úgy a többségi nemzettel, mint a kisebbségekkel szemben, és hogy a kisebbségekkel szembeni tiszteletet egy tisztességes nyelvtörvényben is ki kéne fejezni.

És Bugár Bélával egyetértve magam is úgy gondolom, hogy a kisebbségi kérdések megoldásának módozatai közül a fokozatosak jobbak, mint a forradalmiak, mert azok konfliktusokhoz, öszszeütközésekhez, legrosszabb esetben pedig katasztrófához vezetnek. Ilyen módon politizáltunk 1989 után a VPN-ben és az FMK-ban, és véleményem szerint a gyakorlat igazolta ennek a politikának a helyességét.

Egyetértek Bugár Bélával abban is, hogy jelenleg nem szerencsés napirendre tűzni a Beneš-dekrétumok kérdését, és ugyanúgy, mint ő, én is az olyan kollektív kárpótlás mellett vagyok, mint az a zsidók esetében történt vagy amilyet a Cseh–Német Pénzalap tesz lehetővé. Teljes mértékben tudatosítom azonban azt is, hogy ennek a kérdésnek a kezelése nem csupán a szlovák belpolitikán múlik, hanem a magyar és a szlovák kormány és a két állam kölcsönös engedményeire is szükség lenne, ami a megoldásnak nem éppen a legkönnyebben megteremthető előfeltétele. Merthogy egyszer az egyik fél nem akarja, máskor a másik, harmadszor pedig egyik sem, és a csillagoknak olyan kedvező együttállása, hogy végre mindketten egyszerre akarják, mindeddig váratott magára.

Azt hiszem, Szlovákia közigazgatási felosztását helytelen etnikai ideológia szerint kialakítani – a szlovák és a magyar szerint egyaránt. Attól tartok azonban, hogy éppen a közigazgatási egységek kialakításának a kétnyelvűség elvéhez való kapcsolása az az út, amely a természetes történelmi, kulturális és gazdasági régióknak inkább a bezárulásához vezet, mint a nyitottá válásához. A kétnyelvűséget, amely ennek a térségnek egészen a második világháború végéig sajátja volt, elsöpörte a történelem vihara. Ma már törvényben elrendelni olyan mesterséges konstrukciót jelentene, amely nem lenne összhangban a valóságos helyzettel.

A kisebbségről való gondoskodás Bugár Bélának Szlovákia egészéről való gondoskodásából következik. Ha közösen keresünk választ arra a kérdésre, mire jó a kisebbségi gondoknak ez a katalógusa, az MKP első politikusával való beszélgetés során szükségszerűen a politikai programra is rákérdezünk.

És Bugár Bélával együtt felelünk: ha nem lesz ésszerű kisebbségi politikánk, nem lehetünk jó gazdái Szlovákiának sem.

(Ríz László fordítása)

A szerző a Konzervatív Intézet elnöke.