Gombaszögön pénteken a sport kerül előtérbe

Somogyi Tibor felvétele
Gombaszög |

A Gombaszögi Nyári Táborban pénteken vetítik Dér Asia, A magunk módjára üvölteni című dokumentumfilmjét, délután fél háromkor a pedig Elek Zoltán, az Új Szó sportrovatának munkatársa Dr. Horváth Zoltánnal, a DAC klubelnökével beszélget.

Az érdeklődők ma délelőtt a Restitetőn 10 órától megtekinthetik Dér Asia, A magunk módjára üvölteni című dokumentumfilmjét. A Gombaszög szervezői a nagymagyari roma rapperről és Kassák Lajosról készült film egyik ötletgazdájával, Czímer Gáborral beszélgetnek.

Az egyetemisták a DH-mólón megrendezendő előadás során megtudhatják, milyen kapcsolatokra tehetnek szert a tudományos szférában, illetve hogy milyen előnyökkel járhatnak ezen tapasztalataik a későbbiekben a munkaerőpiacon. A beszélgetésben részt vesz Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke; Szabó László, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének munkatársa, valamint Markó Anna, a Diákhálózat oktatásügyi alelnöke. A beszélgetést Kiss Réka moderálja.

Fél tizenkettőkor a Restitetőn Gregor Anikó, társadalmi nemi szerepekkel kapcsolatos kutatásokat folytató szociológus és Hadas Miklós, férfiasságkutatással foglalkozó szociológus beszélget a klasszikus férfiszerepekkel összekapcsolható toxikus maszkulinitás szerepéről. A beszélgetést moderálja Marton Máté.

12 órakor a Korona-sátorban a Kaptár band zenekar ad elő dicsőítő énekeket.

Fél kettőkor a Pajtaszínházban Martin McDonagh: Otthol című darabját tekinthetik meg a táborozók. A színdarabot előadják Katona Eszti, Rancsó Dezső, Tóth Károly és Béhr Márton. A művet Csikmák Kati fordította, rendezte Rédli Károly.

Délután fél háromkor a Petőfi Színpadon Elek Zoltán, az Új Szó sportrovatának munkatársa Dr. Horváth Zoltánnal, a DAC klubelnökével beszélget.

Az estét többek között Azahriah, a Jóvilágvan, valamint a Bohemian Betyars koncertje zárja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?