Gombaszögön a közélet, de a kultúra is téma lesz

Az Új Szó az idei Gombaszögi Nyári Táborban is szervez közéleti és kulturális beszélgetéseket (Fotó: Somogyi Tibor)
Gombaszög |

Az Új Szó is szervez közéleti és kulturális beszélgetéseket a kedden induló Gombaszögi Nyári Táborban. Egy asztalhoz ültetjük a Szövetség vezetőit, szakértőkkel elemezzük a népszámlálás eredményeit, de a háború sújtotta Ukrajnából is hozunk élménybeszámolót, illetve a táborban fellépő zenekarok tagjaival is beszélgetünk. A rendezvényre Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter is ellátogat, de a magyar kormány tagjai is szép számban jelen lesznek.

Gombaszög kedden nyitja a kapuit, szerdától pedig, az elmúlt évekhez hasonlóan, az esti koncertek, valamint a kulturális programok mellett közéleti beszélgetésekre kerül sor. Az Új Szó is több ilyen programot szervez. Csütörtökön délelőtt 10 órától „Mennyire egységes a Szövetség?” című kerekasztal-beszélgetésünk során annak járunk utána, megszűntek, vagy csak a felszín alá szorultak az MKP, a Híd és az Összefogás közti konfliktusok. A Szövetség három vezető politikusa, Berényi József (MKP-platform), Agócs Attila (Híd-platform) és Mózes Szabolcs (Összefogás-platform) lesz a vendégünk.

Népszámlálás, zene és háború

Ugyanazon a napon a rendezvényen fellépő két zenekar tagjait ültetjük le beszélgetni. 15 óra 30 perctől „Gorlo Volka: Lírai power pop a farkas torkából” címen a Gorlo Volka zenekar tagjaival Juhász Katalin, az Új Szó kultúra rovatának munkatársa beszélget. Ezt követően 17 órától a The Butchers formáció tagjait kérdezi majd arról, vajon létezik-e szlovákiai magyar blues. Ugyancsak csütörtökön 16 órától mutatja be Bőd Titanilla és Lovas Emőke az Új Szó tragikusan fiatalon elhunyt munkatársa, Mészáros György posztumusz kötetét, amelynek címe „A kifakuló világ”.

Pénteken kora délután, 14 óra 30 perctől Németh András, a HVG újságírója lesz a vendégünk, aki arról mesél majd, milyen volt tudósítóként Kijevben átélni az orosz hadsereg támadását. Szombaton 11 órától pedig „Mennyi a magyar? Ki a magyar?” címmel a 2021-es népszámlálás nemzetiségi adatairól Fiala-Butora János emberi jogi szakértő, Ravasz Ábel korábbi romaügyi kormánybiztos és Kovács Balázs, a hazai magyar szervezetek népszámlálási felvilágosító kampányának vezetője beszélget.

Kormánypárti programok

A Gombaszögi Nyári Táborban szép számban lesznek jelen hivatalban lévő tárcavezetők, intézményvezetők, illetve a szlovák és a magyar kormánypártok politikusai. Szerdán 17 óra 30 perctől „Energiabiztonsági kilátások Közép-Európában” címmel a magyar kormányhoz közeli nagyvállalkozó, Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója beszélget*. Csütörtökön 16 órától a magyar kormány szóvivője, Szentkirályi Alexandra (Fidesz) Magyarország jó hírnevének az építéséről ad elő. Ugyancsak csütörtökön 17 óra 30 perctől Gyimesi György, a szlovák OĽaNO kormánypárt parlamenti képviselője Forró Krisztiánnal, a Szövetség elnökével a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletének lehetőségéről vitázik.

Pénteken a Fidesz több képviselője is tiszteletét teszi Gombaszögön. 14 óra 30 perctől „Közép-Európa konzervatív víziója az Európai Unióban” címmel Németh Zsolt (Fidesz), a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tart előadást. A rendezvény szervezői meghívták Varga Judit (Fidesz) magyar igazságügyi minisztert is, aki a tábor programja szerint pénteken 16 órától nem a saját portfóliójáról, hanem a Kassa–Miskolc régió fejlesztéséről fog beszélni. Szombaton 16 órától pedig Milan Krajniak (Sme rodina) szlovák munkaügyi miniszter a pozsonyi kormány támogatáspolitikáját ismerteti.

* Cikkünk korábbi, valamint nyomtatott változatában az szerepel, hogy Magyar Levente (Fidesz), a magyar külügyminisztérium államtitkára is részt vesz a programon, azonban a kormánytisztviselő nem lesz a beszélgetés vendége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?